Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
14°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
14°C

Lázár: határvadász századok jönnek létre

2015. augusztus 18. 16:13 // Forrás: MTI, MTI fotó: Ujvári Sándor, Kelemen Zoltán Gergely
Határvadász századok jönnek létre a rendőrségen belül, több ezer rendőrt vezényelnek a déli határra, hogy megvédjék a határszakaszt.

Ezt jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter a keddi kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatón. Lázár János azt is közölte, a kormány arra kéri a Fidesz és a KDNP frakcióját, hogy kezdeményezze a parlament rendkívüli ülésének összehívását a büntető törvénykönyv (Btk.) illegális bevándorlással kapcsolatos módosítása érdekében.

A technikai mellett jogi védelemre is szükség van - hangoztatta a miniszter, kijelentve: az illegális határátlépést önálló tényállásként kell rögzíteni a Btk.-ban és szigorítani kell az embercsempészetre vonatkozó büntetési tételeket is. Az illegális átlépést, illetve a határzár megbontását, rongálását akár 3 vagy 4 éves szabadságvesztéssel is szankcionálnák.

A tárcavezető kérdésre elmondta: szeretnék, ha a Ház minél hamarabb, akár már augusztus végén összeülne. A kormány a titkosszolgálatok és az Európai Bizottság migrációs jelentéseit mérlegelve úgy ítélte meg, hogy a folyamatosan nő a Szerbián keresztül az Európai Unió területére özönlő bevándorlók száma, "ezért - hogy az országot meg tudjuk védeni - technikai védelemre, személyi, rendőri védelemre és jogi védelemre is szükség van".

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, a miniszterelnök a kormány javaslatára kérte azt belügyminisztertől, hogy a rendőrség szervezetén belül határvadászszázadokat állítsanak fel.

Lázár János közölte, több ezer rendőrt vezényelnek Csongrád és Bács-Kiskun megyébe a magyar-szerb határszakaszhoz, mert a fizikai védelem mellett szükség lehet arra is, hogy "az egyre agresszívabb és egyre határozottabb követelésekkel" fellépő illegális határátlépőkkel szemben rendőri védelmet is biztosítsanak.

A kormány áttekintette Pintér Sándor belügyminiszter és Hende Csaba honvédelmi miniszter beszámolóját a magyar-szerb határon létesítendő, 177 kilométernyi biztonsági határzárról. Emlékeztetett arra, hogy a határzár ideiglenes jelleggel készül annak érdekében, hogy a Magyarország irányába tartó, soha nem tapasztalt mértékű illegális migrációt megfékezzék, megvédjék az országot. A két miniszter arról tájékoztatta a kormányt, az ideiglenes határzár első szakasza megépül augusztus 31-ig, és "gőzerővel" építik a második biztonsági zárat. A miniszterek arról tájékoztatták a kormányt, készek arra, hogy megépítessék a második vonalban a 3,5 méter magas biztonsági határzárat - tette hozzá.

Az embercsempészek nemcsak elhozzák a bevándorlókat a magyar-szerb határig, hanem ki is képezik őket az unió és Magyarország jogából, felkészítik őket arra, hogy visszaéljenek a menekültstátussal. Legfontosabb célként jelölte meg az ország megvédését, amihez szerinte hozzá tartozik az embercsempészek figyelmének ráirányítása arra, hogy az illegális határátlépésnek fizikai, személyi és jogi akadályai vannak. Ne erre hozzák azt a 300 ezer embert, akiket meghatározott összegért cserébe be akarnak hozni az unióba - szögezte le. Teljesen világos és bizonyított ma már, hogy "embercsempész-támadásnak van kitéve az ország" - emelte ki Lázár.

vehir.hu
további cikkek
Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Nagy sikerrel szervezte meg a VKSZ Zrt. húsvétváró rendezvényét a veszprémi vásárcsarnokban nagycsütörtök délelőtt. A forgalmas piactéren állatsimogatóval, kézműves foglalkozásokkal és kóstolókkal is készültek a szervezők, amire már első alkalommal számos érdeklődő, elsősorban kisgyermekes családok látogattak ki. Képriportunkban megmutatjuk, milyen volt a hangulat. ma 10:40 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. tegnap 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. tegnap 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. tegnap 10:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.