Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

Adataik rögzítése miatt tiltakoztak a migránsok Röszkén

2015. június 26. 11:31 // Forrás: mti
Az ujjlenyomatvétel és a fényképkészítés miatt tiltakoztak az illegális bevándorlók Röszkén, továbbá kifogásolták, hogy nem kapnak európai vízumot - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő.

Kovács Zoltán azt mondta: Röszkén a szerdán Szegeden elfogott illegális migránsok közül 30-40 ember az esti élelmiszerosztás előtt "lázítani kezdte a többieket". Információi szerint - tette hozzá - nem akarták, hogy biometrikus adataikat rögzítsék, tehát ujjlenyomatot vegyenek tőlük és lefényképezzék őket. Az adatrögzítés egyébként a dublini eljáráshoz kapcsolódik - mondta a szóvivő.

Kitért arra is: értesülései szerint a külföldiek azt is kifogásolták, hogy nem kapják meg azonnal az európai vízumot, pedig "úgy indítják őket útnak Macedóniából és talán még Görögországból is, hogy azt mondják nekik, hogy azt Magyarországon meg fogják kapni".

Az MTI tudósítója korábban a helyszínről azt jelentette, hogy rendőrök jelentek meg a röszkei hangárnál, miután "Freedom!" (szabadság) és "UN!" (ENSZ) kiáltások hallatszottak az épületből. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtök este azt közölte, hogy a rendőrségnek nem kellett intézkednie Röszkén annál a hangárnál.

vehir.hu
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én közélet Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait. ma 17:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.