Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
10°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
10°C

Budapest is pályázna a 2024-es olimpiára

2015. június 10. 13:04 // Forrás: mti
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szerdai közgyűlésén úgy döntött, hogy támogatja a 2024-es olimpia és paralimpia pályázati szándéknyilatkozatának benyújtását.

A MOB javasolja Budapest közgyűlésének, hogy szintén támogassa a szándéknyilatkozatot, valamint hatalmazza fel Tarlós István főpolgármestert, hogy a főváros képviseletében a MOB-bal közösen nyújtsa be a jelentkezést. A közgyűlés a határozat előtt meghallgatta a megvalósíthatósági tanulmányról készült beszámolót, amely szerint a "budapesti olimpia megvalósítható és megtérülő vállalkozás, a magyar pályázat esélyes a 2024-es olimpiára".

A tanulmány szerint az olimpia gazdasági előnye, a nemzetgazdaság többletjövedelme 1100 milliárd forintra becsülhető, az olimpiához szükséges befektetés összege pedig ennél kevesebbre, 774 milliárd forintra tehető. A dokumentum úgynevezett masterplanje dél-budapesti helyszínt javasol, de vidéki helyszínekkel is számol, és 2024. július 19. és augusztus 4. közötti időpontot tart megvalósíthatónak.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlése előtt szerdán bemutatott megvalósíthatósági tanulmány szerint Magyarország képes 2024-ben olimpiát rendezni, Budapest esélyes pályázó, az országnak pedig megéri otthont adni a játékoknak. Az 1300 oldalas tanulmány szerint az olimpia gazdasági előnyei, a nemzetgazdaság többletjövedelme 1100 milliárd forintra becsülhető, a szükséges befektetés összege pedig ennél kevesebbre, 774 milliárd forintra tehető. Amellett, hogy a játékok rendezésének gazdasági mérlege egyértelműen pozitív, az esemény megszervezése "segítené Magyarország felzárkózását Nyugat-Európához, a magyar életszínvonal közelítését a nyugatihoz."

vehir.hu
további cikkek
Párizs 2024: száz nappal a rajt előtt már 150 kvótája van Magyarországnak Párizs 2024 Párizs 2024: száz nappal a rajt előtt már 150 kvótája van Magyarországnak Már százötven kvótája van a magyar csapatnak, mely összességében közel kétszáz fős lehet - mondta Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a MOB szerdai sajtótájékoztatóján, melyet száz nappal a párizsi olimpia megnyitója előtt tartottak. 2024. április 17. 14:32 Párizs 2024: Golovin örül, Rodríguez szerint nem kaphattak volna nehezebb ellenfeleket Párizs 2024 Párizs 2024: Golovin örül, Rodríguez szerint nem kaphattak volna nehezebb ellenfeleket A magyar női kézilabda-válogatottat vezető Golovin Vlagyimir örül, a férfi csapat szövetségi kapitánya, Chema Rodríguez szerint viszont nem kaphattak volna nehezebb ellenfeleket a párizsi olimpia keddi csoportsorsolásán. 2024. április 16. 20:57 Párizs 2024: mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával Párizs 2024 Párizs 2024: mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával A magyar férfi és női kézilabda-válogatott is összekerült a házigazda és címvédő Franciaországgal a nyári, párizsi olimpia csoportkörének keddi sorsolásán. 2024. április 16. 18:21 Fellobbant a láng Olümpiában Párizs 2024 Fellobbant a láng Olümpiában Kedden délelőtt a görögországi Olümpiában fellobbant a párizsi olimpia lángja. 2024. április 16. 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.