Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Félmaratont is futottak

2014. szeptember 21. 16:01
Hatalmas érdeklődés mellett zajlott a harmadik Vehir futógála vasárnap. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az általános iskolások csapatversenye mellett 2, 7, valamint 21 kilométeres félmaraton várta a sportolni vágyókat. A nagy érdeklődést tovább fokozta a kellemes kora őszi idő, így gyakorlatilag zsúfolásig megtelt a rajt helyszínéül szolgáló Fejesvölgy.

A közös bemelegítésen is több százan vettek részt, amit az általános iskolások 6x400 méteres váltó futása követett.  A legtöbb diákot a Báthory mozgatta meg, 123 tanulójuk volt jelen a versenyeken, a legjobb időt pedig a Padányi válogatottja érte el. 

Több százan vágtak neki a legrövidebb kocogó távnak, kicsik és idősebbek egyaránt nagy lelkesedéssel indultak el a 2 kilométeres futáson. A rajthoz állók közül voltak rendszeresen futók, hobbiból indulók, de olyan is akadt, akinek ez a szakasz is komoly kihívást jelentett, de kitartóan véghezvitte a tervét és beért a célba.

A 7 kilométeres táv teljesítése már némi felkészülést és rendszeres mozgást is igényelt, több profi versenyző is felsorakozott, vagyis ismét szép mezőny gyűlt össze a rajtvonalnál. A teljes mezőnyt figyelve a befutó így nézett ki: Stanley Tarus (18:57), Minczér Albert (19:02), Koszár Zsolt (19:34).

Még dél előtt a nap legnagyobb megmérettetésére készülőkre is sor került, a 21 kilométeres félmaraton szép számú mezőnye hatalmas taps kíséretében hagyta el a völgyet. Amíg a sportolók a köröket rótták, a színpadon látványos táncbemutató, tombolasorsolás, valamint a korábbi versenyek díjkiosztója szórakoztatta a várakozókat. A félmaratoni távon indulók közül a leggyorsabbaknak alig több mint egy óra kellett a feladat teljesítéséhez, a leggyorsabb Kovács Tamás volt 1 óra 8 perc 42 másodperccel, őt Stanley Tarus (1:09:56), illetve Fonyó Sándor (1:16:21) követte.

Bátran állíthatjuk, a szervezők teljesítették a kitűzött célt, vagyis népszerűsítették a rendszeres mozgás egészségmegőrző szerepének fontosságát, kellemes családi programot kínáltak erre a napra. 

A további eredmények a Vehír futógála oldalán érhetők el. Hamarosan rengeteg képet is közlünk az eseményről.

Cseh Zoltán
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.