Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egyhetes nyaralásra telik a magyar fiataloknak

2014. augusztus 8. 14:57 // Forrás: mti
Kis spórolással legfeljebb egy hetet tölt pihenéssel az átlagos magyar fiatal - derül ki a K&H pályakezdők körében végzett felméréséből.

A közlemény szerint miközben a teljes lakosság kétharmadának nincs pénze arra, hogy utazzon, a K&H által vizsgált 19-29 éves városi fiatalok közel fele mondta csak azt, hogy nem volt, és nem is megy nyaralni. A  többiek átlagosan 8,3 napot szánnak nyaralásra, 60 százalékuk 7 napot vagy kevesebbet. Ők legszívesebben vízpartra mennek, kirándulnak, vagy túráznak. Kéthetes kikapcsolódást kevesen, mindössze negyedük engedhet meg magának, ennél hosszabb utazás pedig már csak a fiatalok töredékének fér bele az idejébe vagy a költségvetésébe - írták.

A felmérés szerint nyaralni többségében a fiataloknak az a rétege megy, akiknek nem kell különösebben spórolni erre, vagy legfeljebb 3 hónapig tesznek félre arra, hogy pihenhessenek. Ők átlagosan 79 ezer forintot költenek nyaralásra, de közel felük csak 50 ezer forint alatti összeget szán ilyen célra. Ötödük külföldre tervezi a nyaralást, 44 százalék belföldön nyaral. A 2013-as adatokhoz képest duplájára nőtt azok száma, akik rokonaikat látogatják meg egy külföldi utazás alkalmával.

A K&H felmérésének összesített adatai szerint a fiatalok többsége, közel 70 százalékuk maga teremti meg a nyaralásra a pénzt, és csak 20 százalék körüli azok aránya, akik a szülők támogatására hagyatkoznak ezen a téren. 

Legtöbben a budapesti fiatalok közül mennek nyaralni (68 százalék). Kelet-Magyarországon a fiatalok kevesebb mint fele (47 százalék), a kisebb városokban lakóknak pedig mindössze 44 százaléka utazik el nyáron valahova.

A K&H pályakezdők jóléti indexe megállapításához negyedévente 500, 19 és 29 év közötti fiatalt kérdeznek meg interneten kiküldött kérdőív segítségével, amelyet a válaszadók önállóan töltenek ki. A kutatás a városi népességre terjed ki és reprezentatív a nem, a korcsoportok, a befejezett iskolai végzettség és a régiók tekintetében.

vehir.hu
további cikkek
Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni gazdaság Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. tegnap 10:45 Először előzte meg a szél- és a napenergia a fosszilis forrásokat az EU áramtermelésében 2025-ben közélet Először előzte meg a szél- és a napenergia a fosszilis forrásokat az EU áramtermelésében 2025-ben A szél- és a napenergia együtt 2025-ben termelt első alkalommal több villamos energiát az Európai Unióban, mint a fosszilis tüzelőanyagok. A fordulatot elsősorban a napenergia gyors bővülése hozta, miközben a szén szerepe történelmi mélypontra esett, az EU ugyanakkor továbbra is jelentős mértékben támaszkodik a földgázra - derül ki az Ember energetikai agytröszt honlapján csütörtökön publikált elemzésből. 2026. január 22. 12:51 Objektív számok igazolják a veszprémi modellt MCC Objektív számok igazolják a veszprémi modellt Objektív statisztikák és a sajátos veszprémi életérzés találkozott szerda este az Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában, ahol feketén-fehéren kiderült, hogy nem lokálpatrióta túlzás a térség kiemelkedő teljesítményéről beszélni. Ovádi Péter országgyűlési képviselő és Sebestyén Géza gazdaságpolitikai szakember beszélgetéséből kirajzolódott, hogyan lett Veszprém vármegye az elmúlt évtizedben az egy főre eső GDP-növekedés országos bajnoka, miért elégedettek a cégek a helyi munkaerővel, és hogyan cáfolják a száraz tények a pesszimista hangokat. 2026. január 22. 9:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.