Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tartalmas időtöltés a Napközi Erzsébet-táborban

2014. július 21. 10:15
Országosan hat tankerület számára hirdetett Napközi Erzsébet-tábor pályázatot a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, amelyre a leghátrányosabb helyzetű kistérségek iskolái jelentkezhettek. Összesen 3 ezer gyereket táboroztathatnak az intézmények.

A Békés-megyei Sarkadon két általános iskola is nyert a pályázaton. A Kossuth utcai iskolában takaros rend, gyerekrajzokkal díszített tantermek és folyosók, és gyermekzsivaj, nevetés fogad bennünket. Iskolaotthonos rendszerben, főleg alsó tagozatos kisdiákokat tanítanak azok a pedagógusok, akik ezen a nyáron több héten keresztül vigyázzák, óvják, segítik őket a Napközi Erzsébet-táborban is. 

– A gyerekek boldogsága, egy kis lazulás érdekében tesszük, fáradtsággal is jár, de örömmel vállaljuk a felügyeletet – mondja Sárközi Imréné tanító néni, aki nagyon jó kezdeményezésnek tartja a napközi tábort. – Nem először kaptunk lehetőséget az Erzsébet-programtól, hiszen tavaly és idén is voltunk Erzsébet-táborban Zánkán, több mint 100 gyerekkel – teszi hozzá Kovalik Józsefné, aki első osztályosokat tanít. – A napközi tábor nagy segítség, amióta én itt dolgozom, több mint 10 éve, nem volt lehetősége az iskolának ilyen nagy létszámú gyerekcsapatnak tábort hirdetni. – Nagyon szívesen engedik el a gyerekeket, a szülőket vendégségbe is várjuk: sok olyan programot szervezünk, kiállításokat, színpadi előadást, amelyekre meghívjuk őket, lássák, milyen ügyesek a gyerekeik – folytatja Sárköziné. Erről mi is megbizonyosodhatunk, hiszen azonnal rögtönzött bemutatóra invitálnak bennünket: a gyerekek és a pedagógusok lelkes előadásában megnézhetjük a Muzsika hangja zenéjére készített koreográfiát, és meghallgathatjuk a kedvelt Tábordalt.

A Gyulai úti Általános Iskola udvarán is nagy a nyüzsgés, a sorversenyek végeztével az éppen itt táborozó közel 60 gyerek most szabadfoglalkozáson vesz részt. Sokan hintáznak, tollasoznak, páran a mászókán lógva beszélgetnek. - Még soha nem voltunk napközi táborban, és nagyon élvezzük! Vannak vetélkedők, sorversenyek, megtanultunk zumbázni, nagyokat sétálunk, tegnap alkottunk! – sorolják egymás szavába vágva. Elmondják azt is, hogy Szent Erzsébet-képet készítettek, az előrerajzolt alakot termésekkel, mákkal, búza-és kukoricaszemekkel „festették ki”.

Ebben az intézményben nemcsak pedagógusok felügyelnek a gyerekekre, hanem olyan fiatalok is, akik tanárnak készülnek, vagy éppen szociális munkásként táborszervezéssel foglalkoznak. Sebestény Mihályné táborvezető arról beszél, nem ez első alkalom, hogy találkoznak az Erzsébet-programmal, hiszen az egyik tagintézményükből tavaly 8 csoport gyerek vett részt Erzsébet-táborban: - Megirigyeltük őket, így idén mi is megyünk, 90 gyerekkel Fonyódligetre! – mondja mosolyogva. Hozzáteszi, a napközi tábor fantasztikus lehetőség a hátrányos helyzetű kistérségek iskoláinak, hiszen nemcsak a programok bősége, hanem az ellátás minősége is kiemelkedő: - Olyan ételeket készíttetünk, amelyeket a gyerekek szeretnek. Nagyon figyelünk arra, hogy minden nap legyen valami finomság a menüben: jégkrém, csokoládé, nápolyi, és természetesen gyümölcs is. A mai sorverseny eredményhirdetése holnap lesz, erre az alkalomra tortát rendeltünk, megérdemlik a gyerekek, mert mindenki nagyon szuper volt. A kézműves foglalkozásokon pedig olyan anyagokat használunk, mint akrilfesték, jó minőségű tempera és színes ceruzák, amelyekre év közben nem jutna pénz. Fontos, hogy megismerhessék ezeket is a gyerekek, és hazavihessék emlékül, amiket itt készítettek.

Páskándi Ágnes, az Erzsébet Napközi-tábor projektvezetője folyamatosan járja a sarkadi kistérség iskoláit, teljesíti a kéréseket, figyeli, hogyan dolgoznak, pihennek, játszanak a gyerekek. – Olyan tankerületekkel vette fel a kapcsolatot a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, amelyek a tavalyi pilot-program nyomán érdeklődtek a lehetőség iránt: így a program célzottan ott segít, ahol erre igen nagy szükség van.

Elmondja: a napközi táborok gondosan kidolgozott szakmai program alapján működnek, amelyet az egyes intézmények ugyan saját képükre formálhatnak, de megfelelő arányban benne kell lenniük a sport,- a kézműves foglalkozásoknak, valamint az egészséges életmódra, a környezettudatos viselkedésre tanító foglalkozásoknak. – Azt kértük az iskoláktól, a pedagógusoktól, lehetőség szerint tartsanak tematikus napokat: legyen egészségnap, amikor gyümölcssalátát készítenek együtt, vagy meghívott előadó beszélget a gyerekekkel. Mindent kézzelfoghatóvá és a gyermekekhez közelállóvá szeretnénk tenni.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.