Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. február 5. Ágota
Veszprém
6°C
2026. február 5. Ágota
Veszprém
6°C

Nyár közepére lehet új elnöksége az MSZP-nek

2014. május 27. 9:32 // Forrás: mti
Július közepére lehet új elnöksége az MSZP-nek, ha a választmány elfogadja a jelenlegi vezetők lemondását - mondta Mesterházy Attila, a szocialista párt elnöke hétfőn az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

A pártelnök szerint ha a párt választmánya elfogadja az elnökség lemondását, 45 napos tisztújításnak néznek elébe, ezért az esetleges vezetőségváltást - az önkormányzati választások előtt - komolyan mérlegelni kell. "Nekünk a legbonyolultabb az alapszabályunk a többi párt között, ezért én azon is elgondolkodnék, hogy érdemes rajta változtatni" - fűzte hozzá.

Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy nem akar lemondani a parlamenti frakcióvezetői posztjáról, mert "az egy másik terepe a politizálásnak". Hozzátette, a választmányi ülésen mérlegelniük kell azt is, hogy milyen ütemben, és hogyan hajtják végre az esetleges újításokat a pártban, és erről "élénk" politikai vitára számít.  

A szocialista párt európai parlamenti választási szereplésével kapcsolatban úgy vélekedett: a legfőbb probléma az lehetett, hogy nem sikerült mozgósítani az április 6-ai országgyűlési választás után a támogatóikat, aminek az is lehet az oka, hogy az MSZP szavazói "nagyon csalódottak voltak", illetve nem érezték a mostani esemény súlyát.

vehir.hu
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.