Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
9°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
9°C

Thürmer: ki kell lépni az EU-ból!

2014. május 2. 9:51 // Forrás: mti
A Munkáspárt elnöke szerint ki kell lépni az Európai Unióból, "menekülni kell az épületéből".

Thürmer Gyula a budapesti Városligetben május 1-jén tartott beszédében ezt azzal indokolta, hogy a tíz évvel ezelőtti remények nem váltak valóra, az EU-ban ugyanis nincs teljes foglalkoztatottság, nem tudnak minden fiatalnak munkát adni és a kisebbségek problémáit sem sikerült megoldani. A pártelnök szerint az EU "retteg", mert sem az Egyesült Államokkal, sem Kínával nem bírja a versenyt, ezért nem érdemes EU-tagországnak maradni a továbbiakban, hanem "fel kell ébredni a Fidesz-álomból és (...) cselekedni kell".

A Munkáspárt elnöke megemlítette, hogy május 9-én megkoszorúzzák a budapesti Szabadság téren található szovjet katonai hősi emlékművet, mert meggyőződése szerint Magyarországot 1944-1945-ben ők szabadították fel. Utalt arra is, hogy nyáron országszerte megkoszorúzzák a száz éve kitört első világháborúban elesett magyar katonák emlékműveit. Mint mondta, "köszönettel tartozunk a magyar katonáknak" azért, amit a hazájukért tettek.

vehir.hu
további cikkek
CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk közélet CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. tegnap 13:17 Szijjártó Péter Veszprémben: 'Ha belehúznak minket egy háborúba, akkor mindennek vége' közélet Szijjártó Péter Veszprémben: 'Ha belehúznak minket egy háborúba, akkor mindennek vége' Kiemelkedő gazdasági eredmények, rekordszámú új munkahely és világviszonylatban is egyedülálló családtámogatási rendszer áll szemben egy formálódó háborús világkorszak veszélyeivel Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter szerint, aki csütörtök délután a veszprémi Agóra előtt tartott lakossági fórumán világította meg az áprilisi sorsdöntő választás valós súlyát, miszerint a cél a hazai sikerek megvédése és Magyarország békéjének garantálása. ma 9:39 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? választás 2026 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is. 2026. március 20. 10:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.