Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. február 5. Ágota
Veszprém
5°C
2026. február 5. Ágota
Veszprém
5°C

Így nőnapoztak a pártok

2014. március 8. 23:09 // Forrás: mti
Lánykérés, nőkvóta, négercsók. Megpróbáltuk az MTI híradásai alapján rekonstruálni, hogyan telt a nemzetközi nőnap a politikusok számára.
  • Mindenek előtt egy helyi hír: Gerstmár Ferenc (LMP) sajtótájékoztatón beszélt a nők helyzetéről Veszprémben. Úgy fogalmazott: "Az LMP az egyetlen párt, amely nem csak kampányidőszakban áll ki a nők érdekében". A párt petíciót indított a női kvóta bevezetéséért. "Célunk, hogy elérjük a nők kritikus tömegének (28-33%) megjelenését a politikai döntéshozatal minden szintjén."
  • Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szombaton a párt nőtagozatának nőnapi rendezvényén vett részt Budapesten. Eltörlik a bölcsődei gondozási díjat, és valódi védelmet adnak az anyáknak, hogy visszatérhessenek munkahelyükre, valamint zéró toleranciát vezetnek be a családon belüli erőszakkal szemben – ígérte.
  • Nőnap alkalmából jelentette be újságíróknak a jobbikos Staudt Gábor, hogy megkérte a kedvese kezét. Hozzátette: kedvese igent mondott. Ezzel a hagyományos családmodell mellett kívánt kiállni a képviselő.
  • Kontrát Károly (Fidesz-KDNP) egyéni képviselőjelölt körzetének egyik városában, Várpalotán köszöntötte a nőket Talabér Márta polgármester (Fidesz-KDNP) társaságában

  • Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a kormány az elmúlt négy évben sokat tett a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért, de még sok a teendő.
  • "Minden élethelyzetben a nők mellett álltunk, állunk" - mondta Zsigó Róbert Fidesz-pártszóvivő, aki az elmúlt négy évben hozott intézkedések közül megemlítette a munkahelyvédelmi akciótervet, a nők részmunkaidős foglalkoztatásának támogatását, a gyes időtartamának visszaállítását három évre, a családi adórendszert, a fiatal házasok otthonteremtési programját, a gyed extrát, a bölcsődei férőhelyek bővítését, a rezsicsökkentést, a körülbelül 200 ezer, a közszférában dolgozó nőt segítő béremelési programokat, valamint a nők 40 évnyi munka utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségét.
  • Szanyi Tibor nőnap alkalmából három szál vörös szegfűt hagyott a Fidesz székházának kapuján.
  • A legmeglepőbb nőnapi meglepetéssel a szocialista Török Zsolt szolgált, aki a 444 találata szerint szegfűvel és “négercsókkal” köszöntötte a nőket Bácsalmáson.

vehir.hu
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.