Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
13°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
13°C

Ukrajna a magyar belpolitikában

2014. március 2. 23:58 // Forrás: mti
A hétvégén a parlamenti választásra készülő magyar politikusok és pártok is megszólaltak az ukrán helyzettel kapcsolatban.

A lényeg röviden

  • Bajnai: a kormány álljon ki Ukrajna függetlensége mellett
  • Kocsis: hazudik az Összefogás, amikor tétlenséggel vádolja a kormányt
  • A külügyi bizottság összehívását kezdeményezte az LMP
  • Külügyminisztérium: Magyarország elkötelezett Ukrajna területi egysége és szuverenitása mellett

Az orosz csapatok Ukrajnából való kivonását, az Ukrajnában élő kisebbségek jogainak védelmét, valamint a magyar kormány Ukrajna melletti kiállását is kérte az Oroszország budapesti nagykövetsége előtt tartott vasárnapi flashmobon az Együtt-PM vezetője.

Bajnai Gordon egy Kijev-párti flashmobon (MTI Fotó: Kallos Bea)Bajnai Gordon egy Kijev-párti flashmobon (MTI Fotó: Kallos Bea)

A beszédéhez megafont használó Bajnai Gordon azt mondta, Ukrajna nehéz helyzetben van, és ilyenkor elkél a szolidaritás. Hozzátette, az ország az elmúlt hetekben saját demokráciájáért és saját korrupt elitje ellen küzdött, most pedig külső agresszióval néz szembe, mert az ország "területét idegen csapatok tapodják". Kijelentette: Oroszország megsérti egy európai ország területi függetlenségét, miközben szembemegy nemzetközi szervezetekben vállalt kötelezettségeivel.

Az Együtt-PM vezetője az orosz kormánytól azt követelte, hogy csapatait haladéktalanul vonja vissza Ukrajna területéről és Oroszország valós érdekeit a nemzetközi szervezeteken, az ENSZ-en vagy az EBESZ-en keresztül érvényesítse. A volt miniszterelnök az ukrán parlamenttől és kormánytól ugyanakkor azt kérte, hogy fokozottan figyeljenek a kisebbségek jogaira. A magyar kabinethez azzal fordult, hogy kezdjen egyeztetéseket az itthoni ellenzékkel, illetve civil szervezetekkel. Egyúttal arra is felszólította a magyar kormányt, hogy haladéktalanul álljon ki Ukrajna függetlensége, területi egysége és az ott élő magyar kisebbség mellett. 


"Orosz-ukrán háború, sõt talán nem túlzás azt állítani, hogy újabb hidegháború is fenyeget, a magyar miniszterelnök pedig sehol. Hallgat. Lehet, úgy érzi, hogy lekötelezettje lett Putyinnak és a paksi üzlet miatt nem szólalhat meg?" – tette fel a kérdést Mesterházy Attila.


Az LMP az Országgyűlés külügyi bizottságának azonnali összehívását és az Információs Hivatal képviselőjének meghallgatását kezdeményezi az ukrán helyzet miatt - közölte Ertsey Katalin, a bizottság alelnöke vasárnap az MTI-vel. Az LMP-frakció tagja közleményében azt írta: már a jövő hét elején a kormány válaszait várják az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatban, "a magyar álláspont ugyanis pontosan annyira láthatatlan, amennyire Vlagyimir Putyin szeretné".

Ertsey Katalin hozzátette: az LMP választ vár arra, hogy a magyar kormány mit tesz azért, hogy a fegyveres konfliktus minél előbb elfojtható legyen a magyarok által is lakott Ukrajnában. Azt is tudni szeretnék, mi a magyar kormány álláspontja "az orosz agresszióval, az emberi jogok nyilvánvaló megsértésével kapcsolatban", valamint, hogy a hatóságok felkészültek-e a konfliktus esetleges súlyosbodásának következményeire.


"A Gyurcsány-koalíció tagjairól már többször kiderült, hogy össze-vissza beszélnek és hazudoznak, de most az is világossá vált, hogy tájékozatlanok" – írja a párt weboldalán megosztott közleményében a Fidesz szóvivője, Kocsis Máté.

Ugyanis alig három nappal ezelőtt, csütörtökön délelőtt, Orbán Viktor miniszterelnök megbízásából Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár részletes tájékoztatást adott az ukrán helyzettel kapcsolatban, a Nemzetbiztonsági bizottság valamennyi tagja részére.

Az ülésen részt vett az ORFK vezetője, az Alkotmányvédelmi Hivatal és az Információs Hivatal főigazgatói, valamint a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat első embere is. A közel másfél órás értekezleten átfogó, részletekbe menő beszámolót adtak az Ukrajnában kialakult helyzetről, a megtett intézkedésekről, a várható fejleményekről. A bizottság tagjai meggyőződhettek róla, hogy Magyarország biztonságban van, a rendvédelmi szervek teljes körűen felkészültek, folyamatosan figyelik és értékelik az eseményeket. Beszámolójukból az is kiderült, hogy szükség esetén hazánk képes lesz segítséget nyújtani a bajba jutott embereknek.

Az ülést a Nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke, Molnár Zsolt vezette. A Gyurcsány-koalíció vezetői legalább őt megkérdezhették volna, mielőtt megint össze-vissza beszélnek. A másik lehetőség szerint pontosan tudják, hogy történt tájékoztatás, csak megint hazudnak és megpróbálják az ukrán helyzetet is saját politikai céljaikra felhasználni a kampányban. Aggodalomra ez a viselkedés adhat legfőképpen okot.


A Külügyminisztérium közleménye szerint felhívással fordulnak az ukrajnai válságban érintett valamennyi félhez, sürgetve, hogy tartózkodjanak az olyan provokatív lépésektől, amelyek a feszültség növekedéséhez és erőszak alkalmazásához vezethetnek. A Külügyminisztérium ezek közé sorolja az Ukrajna területén élő etnikai és nyelvi kisebbségek - hangsúlyosan a Magyarország számára kiemelten fontos kárpátaljai magyar közösség - biztonságérzetét és jogbiztonságát veszélyeztető döntéseket.

A magyar kormány mind a kétoldalú, mind pedig a nemzetközi egyeztetéseken, így az Európai Unió és a NATO illetékes fórumain a továbbiakban is hangot ad ezen aggályainak - olvasható a kommünikében.

A tárca, megerősítve a korábbi nyilatkozataiban foglaltakat, mély aggodalmának ad hangot az ukrajnai helyzet eszkalálódásával összefüggésben. Ismételten hangsúlyozzák, hogy Magyarország elkötelezett a szomszédos Ukrajna területi egysége és szuverenitása mellett, és a nemzetközi kötelezettségek, így az ENSZ alapokmánya figyelmen kívül hagyásaként értékelik az ország területi épségének megsértését.

 

vehir.hu
további cikkek
CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk közélet CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. tegnap 13:17 Szijjártó Péter Veszprémben: 'Ha belehúznak minket egy háborúba, akkor mindennek vége' közélet Szijjártó Péter Veszprémben: 'Ha belehúznak minket egy háborúba, akkor mindennek vége' Kiemelkedő gazdasági eredmények, rekordszámú új munkahely és világviszonylatban is egyedülálló családtámogatási rendszer áll szemben egy formálódó háborús világkorszak veszélyeivel Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter szerint, aki csütörtök délután a veszprémi Agóra előtt tartott lakossági fórumán világította meg az áprilisi sorsdöntő választás valós súlyát, miszerint a cél a hazai sikerek megvédése és Magyarország békéjének garantálása. ma 9:39 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? választás 2026 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is. 2026. március 20. 10:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.