Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma Veszprém megyében

2014. február 25. 10:00 // Forrás: mti
Veszprém megyében januárban összesen 12 817 álláskeresőt tartott nyilván a Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja, ami közel egyharmadával (6,1 ezerrel) kevesebb, mint egy évvel ezelőtt - tájékoztatta a Veszprém Megyei Kormányhivatal az MTI-t kedden.

 A pályakezdő álláskeresők száma ugyancsak lényegesen kisebb a 2013 januárjában regisztrált létszámnál - írták. Tájékoztatásuk szerint január végén a megyében a férfiak (6742) nagyobb számban voltak állás nélkül, mint a nők (6075). A statisztikák szerint a nyilvántartottak között a szakmunkás, illetve szakiskolai bizonyítvánnyal rendelkezők (36 százalék) és a legfeljebb általános iskolai végzettségűek (35 százalék) vannak továbbra is többen. A regisztrált álláskeresők 16 százaléka szakközépiskolai, technikumi végzettségű, 9 százaléka gimnáziumban érettségizett, a diplomások hányada pedig 5 százalék.

Veszprém megye munkaerő-piaci helyzete az eltelt egy évben jelentős javulást mutat és továbbra is kedvezőbb az országos átlagnál - állapította meg a hivatal. Hozzátették, a megyén belül a megyeszékhely foglalkoztatási körzetének munkaerő-piaci pozíciója a legjobb.

Januárban összesen ezer álláshelyet jelentettek be a megye foglalkoztatási körzeteiben, az új munkahelyek több mint nyolctized része támogatás nélkül volt betölthető. A hónap során legtöbb munkaerőigény a Veszprémi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltségére érkezett, a mezőgazdasági kisgép-gyártás területéről.

vehir.hu
további cikkek
Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni gazdaság Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. tegnap 10:45 Először előzte meg a szél- és a napenergia a fosszilis forrásokat az EU áramtermelésében 2025-ben közélet Először előzte meg a szél- és a napenergia a fosszilis forrásokat az EU áramtermelésében 2025-ben A szél- és a napenergia együtt 2025-ben termelt első alkalommal több villamos energiát az Európai Unióban, mint a fosszilis tüzelőanyagok. A fordulatot elsősorban a napenergia gyors bővülése hozta, miközben a szén szerepe történelmi mélypontra esett, az EU ugyanakkor továbbra is jelentős mértékben támaszkodik a földgázra - derül ki az Ember energetikai agytröszt honlapján csütörtökön publikált elemzésből. 2026. január 22. 12:51 Objektív számok igazolják a veszprémi modellt MCC Objektív számok igazolják a veszprémi modellt Objektív statisztikák és a sajátos veszprémi életérzés találkozott szerda este az Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában, ahol feketén-fehéren kiderült, hogy nem lokálpatrióta túlzás a térség kiemelkedő teljesítményéről beszélni. Ovádi Péter országgyűlési képviselő és Sebestyén Géza gazdaságpolitikai szakember beszélgetéséből kirajzolódott, hogyan lett Veszprém vármegye az elmúlt évtizedben az egy főre eső GDP-növekedés országos bajnoka, miért elégedettek a cégek a helyi munkaerővel, és hogyan cáfolják a száraz tények a pesszimista hangokat. 2026. január 22. 9:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.