Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
14°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
14°C

Összefogás: nem tervezünk negatív kampányt

2014. február 14. 10:34
Közös sajtótájékoztatón demonstrálták az ellenzéki összefogás erejét az Összefogás 2014 választási szövetség megyei képviselő-jelöltjei.

Gőgös Zoltán, az MSZP Veszprém Megyei Területi Szövetségének elnöke elmondta, hogy az ellenzéki összefogás valós, amit az is bizonyít, hogy a pénteki sajtótájékoztatóra eljöttek azok a szervezetek is, akik az előzetes koalíció mellett álnak. Gőgös Zoltán hangsúlyozta, hogy a Magyar Szocialista Párt, az Együtt, a Demokratikus Koalíciós, a Párbeszéd Magyarországért és a Liberálisok által létrehozott Összefogás 2014 nem egy párt.

Gőgös ZoltánGőgös Zoltán

A szavazólapokon, a szavazók ennek az öt pártnak a logóját fogják megtalálni. A február 15-ét követő ötven napban egy tisztességes kampányt szeretnének lebonyolítani a választási szövetség résztvevői. Az Összefogás 2014 számára az a fontos, hogy az elkövetkező időszakban minél több emberrel találkozzon. Különböző rendezvényeken, az utcákon és az irodáikban várják a támogató aláírásokat. Gőgös Zoltán abban bízik, hogy agrárpolitikusként összegyűjtött mezőgazdasági és térségi tapasztalatai hozzásegítik a győzelemhez Pápán és környékén.

Pál BélaPál Béla

Pál Béla, a baloldali összefogás veszprémi képviselő-jelöltje úgy gondolja, hogy Magyarország csak akkor lehet sikeresebb, ha a nők, a gyermekek, a munkavállalók, a nyugdíjasok és a kis és közép vállalkozások jobban teljesítenek. A Mesterházy Attila által vezetett Összefogás ehhez szeretné megadni a szerintük elengedhetetlen feltételeket. Pál Béla hozzátette: ezután is azért dolgozik, hogy Veszprém és választókerülete sikeres, a régió oktatási, tudományos és kulturális központja legyen. Kiemelt feladatként fogja kezelni, hogy a régióban mindenkinek legyen biztos megélhetése, fejlődjön az egészségügy és az oktatás és tovább folytatódjanak a közutak fejlesztése. 

Scheiring GáborScheiring Gábor

Scheiring Gábor, a Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja, Veszprém megye 2. számú országgyűlési egyéni választókerület képviselőjelöltje úgy gondolja, hogy az ellenzéki összefogás lehetővé teheti a kormányváltást. Itt, helyben nagyon keményen fognak ezért dolgozni. Az elkövetkező időszakban számtalan fórumon, sajtótájékoztatón, kitelepülésen szeretne beszélgetni az emberekkel. A napokban bemutatandó részletes program számos helyi és országos javaslatot tartalmaz. 

Dr. Horváth József Dr. Horváth József

Dr. Horváth József a Veszprém megyei 3. számú választókörzet Összefogás pártjainak képviselőjelöltje választókerületében a munkahelyteremtést kiemelt feladatként kezeli. A legrosszabb lehetőségek jelenleg Tapolcán és Sümegen vannak, aminek változtatását a környékben működő ipari parkok munkahely számának növelésével szeretné elérni. Dr. Horváth József szerint a munkahelyek teremtéséhez beruházásokra, a beruházásokhoz pedig több bizalomra és megbízható gazdasági környezetre van szükség. A terület fejlesztés szempontjából a közlekedési hálózat továbbgondolása is nagyon fontos. 

 

Csepely Máté
Cseh Zoltán
további cikkek
CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk közélet CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. tegnap 13:17 Szijjártó Péter Veszprémben: 'Ha belehúznak minket egy háborúba, akkor mindennek vége' közélet Szijjártó Péter Veszprémben: 'Ha belehúznak minket egy háborúba, akkor mindennek vége' Kiemelkedő gazdasági eredmények, rekordszámú új munkahely és világviszonylatban is egyedülálló családtámogatási rendszer áll szemben egy formálódó háborús világkorszak veszélyeivel Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter szerint, aki csütörtök délután a veszprémi Agóra előtt tartott lakossági fórumán világította meg az áprilisi sorsdöntő választás valós súlyát, miszerint a cél a hazai sikerek megvédése és Magyarország békéjének garantálása. ma 9:39 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? választás 2026 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is. 2026. március 20. 10:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.