Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
14°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
14°C

Fidesz: a Gyurcsány-koalíció a hatalomért bármire képes

2014. február 1. 12:39 // Forrás: mti
A Fidesz szerint bűncselekmények sora igazolja, hogy a Gyurcsány-koalíció a hatalomért bármire képes: lepaktált az alvilággal, megfigyelt, hazudott, lehallgatott, kémkedett és manipulált.

 Az MTI-hez eljuttatott közleményben a Fidesz kiemeli, hogy újabb ügyben kell elszámolnia az igazságszolgáltatás előtt Szilvásy Györgynek, aki minden idők legkorruptabb kormányzásához, a Gyurcsány-kormány bűntetteihez asszisztált.

Pénteken a Fővárosi Törvényszéken az ügyész felfüggesztett börtönt, a védő viszont felmentést javasolt perbeszédében az UD Zrt.-ügy kapcsán hivatali visszaéléssel vádolt Szilvásy Györgynek, a Gyurcsány-kormány egykori titokminiszterének.  A Központi Nyomozó Főügyészség álláspontja szerint 2008 őszén, az UD Zrt.-ügy kipattanásakor a miniszter egyes - politikai szálakat szükségtelenül hangsúlyozó -, lejárató célzatú nyilatkozataival, valamint Kövér László, illetve Demeter Ervin fideszes politikusok, korábbi titokminiszterek és az UD Zrt. egyik vezetője közti telefonbeszélgetések lehallgatási anyagának hozzáférhetővé tételével jelentős érdeksérelmet okozott és hivatali visszaélést követett el.

Az ügyvéd szerint ugyanakkor Szilvásy György miniszterként jogszerűen járt el, a vádhatóság egy politikai vitába avatkozott be, amikor kriminalizálta Szilvásy nyilatkozatait, a büntetőper nem nyilvános részében megismert titkos iratok szerint pedig az UD Zrt. tevékenysége veszélyeztette az ország nemzetbiztonsági érdekeit, a két volt titokminiszter és a cég közti kapcsolattartás nemzetbiztonsági kockázatot jelentett.  Elsőfokú ítéletet tavasszal várható.

vehir.hu
további cikkek
CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk közélet CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. tegnap 13:17 Szijjártó Péter Veszprémben: 'Ha belehúznak minket egy háborúba, akkor mindennek vége' közélet Szijjártó Péter Veszprémben: 'Ha belehúznak minket egy háborúba, akkor mindennek vége' Kiemelkedő gazdasági eredmények, rekordszámú új munkahely és világviszonylatban is egyedülálló családtámogatási rendszer áll szemben egy formálódó háborús világkorszak veszélyeivel Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter szerint, aki csütörtök délután a veszprémi Agóra előtt tartott lakossági fórumán világította meg az áprilisi sorsdöntő választás valós súlyát, miszerint a cél a hazai sikerek megvédése és Magyarország békéjének garantálása. ma 9:39 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? választás 2026 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is. 2026. március 20. 10:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.