Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
14°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
14°C

Itt az LMP listája

2014. január 27. 1:05 // Forrás: mti, vehir
Schiffer András vezeti az LMP országos listáját, a veszprémi Gerstmár Ferenc befutó-esélyes, hetedik.

Schiffer András vezeti az LMP országos listáját a tavaszi parlamenti választáson. Ezt a listán másodikként szereplő Szél Bernadett jelentette be a Lehet Más a Politika kétnapos jelöltállító kongresszusa közben tartott vasárnapi budapesti sajtótájékoztatón.

Az országos lista első tíz helyén szereplő jelöltek közé a párt jelenlegi, héttagú frakciójából a két társelnök mellett csak Lengyel Szilvia került be, nyolcadikként. A párt képviselői közül hárman - Ertsey Katalin, Osztolykán Ágnes és Vágó Gábor - korában jelezték, hogy nem indulnak az áprilisi választáson. 

Schiffer András egy kérdésre azt felelte, akkor lenne boldog, ha a mostaninál sokkal nagyobb belső küzdelem folyna az LMP-ben a pozíciókért. Hozzátette, mint minden demokratikus pártban, náluk is vannak személyi ambíciók. A frakcióvezető egy másik kérdésre válaszolva úgy vélekedett: akár arra is van lehetőségük, hogy tízszázalékos eredményt érjenek el.

A lista első tíz neve:

  • Schiffer András
  • Szél Bernadett
  • Ikotity István
  • Sallai Róbert Benedek
  • Schmuck Erzsébet
  • Keresztes László Lóránt
  • Gertsmár Ferenc
  • Lengyel Szilvia
  • Csarnó Ákos
  • Moldován László

Ahhoz, hogy Gerstmár Ferenc listáról juthasson a Parlamentbe, az LMP-nek legalább 7.5 százalékos eredményt kell elérnie április 6-án. Ennél kisebb arány is elegendő, ha a sorban előtte lévők egyéni körzeteket nyernek - erre reálisan talán a két társelnök, Schiffer András és Szél Bernadett lehet képes. 

vehir.hu
további cikkek
CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk közélet CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. tegnap 13:17 Szijjártó Péter Veszprémben: 'Ha belehúznak minket egy háborúba, akkor mindennek vége' közélet Szijjártó Péter Veszprémben: 'Ha belehúznak minket egy háborúba, akkor mindennek vége' Kiemelkedő gazdasági eredmények, rekordszámú új munkahely és világviszonylatban is egyedülálló családtámogatási rendszer áll szemben egy formálódó háborús világkorszak veszélyeivel Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter szerint, aki csütörtök délután a veszprémi Agóra előtt tartott lakossági fórumán világította meg az áprilisi sorsdöntő választás valós súlyát, miszerint a cél a hazai sikerek megvédése és Magyarország békéjének garantálása. ma 9:39 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? választás 2026 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is. 2026. március 20. 10:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.