Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
14°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
14°C

Az újabb rezsicsökkentéssel először a gáz lehet olcsóbb

2014. január 24. 14:06 // Forrás: mti
A harmadik rezsicsökkentéssel elsőként, még a tavasszal a gáz ára csökkenhet, a villamos energia és a távhő pedig valószínűleg később, de még idén, két eltérő időpontban lesz olcsóbb - közölte Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a kormánypártok évadnyitó frakcióülése előtt, pénteken Balatonszárszón.

A politikus jelezte, hogy az általa vezetett előkészítő munkacsoport több verziót is készített, így az újabb rezsicsökkentés részleteiről, mértékéről, ütemezéséről a kihelyezett frakcióülésen hoznak döntést, majd azt törvényjavaslatként az Országgyűlés elé terjesztik.  

 Rogán Antal azt mondta, a konkrét számokról először a Fidesz és a KDNP politikusait tájékoztatja a délután három órakor kezdődő tanácskozáson, amelyen részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke is. A frakcióülést a kormánypárti választókerületi elnökök délelőtt és kora délután zajló találkozója előzi meg, ahol a választási kampányról tárgyalnak. Hozzátette, a sajtót legkésőbb szombat délelőtt tájékoztatják az újabb rezsicsökkentésről.

A frakcióvezető közölte: a fő téma, a gáz, az áram és a távhő árának idei csökkentése mellett áttekintik a februári parlamenti ülésszak kérdéseit, amelyekről várják a kormány ismertetőjét is. Kérdésre megjegyezte, hogy a frakcióülésen szóba kerülhet a paksi atomerőmű bővítéséről szóló orosz-magyar megállapodás is.

Arra a felvetésre, hogy a gázár csökkentéséhez számíthat-e Magyarország gázármérséklésre Oroszországtól, Rogán Antal azt válaszolta: a gáz árával kapcsolatos tárgyalásokat az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. folytatja majd le. "Mi legfeljebb azt tudjuk megbecsülni, hogy a gáz beszerzési ára hogyan fog változni 2014-ben" - mondta, hozzáfűzve, hogy a világpiacon a gázárak tendenciózus csökkenése figyelhető meg.

vehir.hu
további cikkek
CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk közélet CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. tegnap 13:17 Szijjártó Péter Veszprémben: 'Ha belehúznak minket egy háborúba, akkor mindennek vége' közélet Szijjártó Péter Veszprémben: 'Ha belehúznak minket egy háborúba, akkor mindennek vége' Kiemelkedő gazdasági eredmények, rekordszámú új munkahely és világviszonylatban is egyedülálló családtámogatási rendszer áll szemben egy formálódó háborús világkorszak veszélyeivel Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter szerint, aki csütörtök délután a veszprémi Agóra előtt tartott lakossági fórumán világította meg az áprilisi sorsdöntő választás valós súlyát, miszerint a cél a hazai sikerek megvédése és Magyarország békéjének garantálása. ma 9:39 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? választás 2026 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is. 2026. március 20. 10:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.