Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
14°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
14°C

Eljött a válaszok ideje

2014. január 14. 11:53
Miért működik együtt Katanics Sándor azzal az MSZP-vel, amit néhány éve otthagyott? Nem ez az egyetlen kérdés, amire a veszprémi baloldali képviselőknek választ kell adniuk Mihalovics Péter szerint.

A Fidesz országgyűlési képviselője közleményben fogalmazta meg fenntartásait a formálódó baloldali szövetséggel szemben. 

"Az elmúlt hetek, hónapok belpolitikai eseményei mindenki számára világossá tették, hogy országosan újra egységbe formálódott az a baloldal, ami 2010-ig vezette Magyarországot. Eredménytelensége, tehetetlensége és hiteltelensége ennek a politikának, az ezt támogató pártoknak és személyeknek, valamint a 2002-2010 közötti időszak elleni legerősebb társadalmi tiltakozásának eredményeként a Fidesz-KDNP kétharmados többségű felhatalmazással kezdhette meg működését" - fogalmazott a politikus.

"Amíg Magyarország Kormánya az előző négy évben a családok érdekeinek védelmében hozza meg döntéseit, addig hosszú vajúdás után a baloldal megszülte és újként tálalja a korábban megismert, elzavart politikai koalíciót, programot és személyeket. A baloldal képviselői mindezek mellett továbbra sem képesek elárulni a veszprémi választópolgároknak, hogy ki vállalja fel a gyurcsányi politikát Veszprémben 2014 tavaszán."

Mihalovics Péter szerint több kérdést is tisztázni kell, mert amíg "nem kapnak választ a veszprémiek, a baloldal politikusai, esetleges jelöltjei hiteltelenül állnak a választópolgárok előtt." Ezek a kérdések: 

  • Fenntartja-e még Katanics Sándor azt a 2009 szeptemberében megfogalmazott állítását, hogy az MSZP-ben nem a teljesítmény, hanem a hízelgés alapján lehet előrébb jutni?
  • Közölte-e már ezt a véleményét személyesen is Pál Bélával? És mi volt erre Pál Béla válasza?
  • Milyen indokok alapján lépett ki Katanics Sándor az MSZP-ből, és melyek azok az indokok, melyek alapján most az MSZP jelöltjeként kíván indulni?
  • Meddig titkolják még a veszprémi választópolgárok előtt, hogy ki indul a baloldal jelöltjeként, Pál Béla vagy Katanics Sándor?

Megkeresésünkre Katanics Sándor kora este reagált a Fidesz közleményére. "Meglehetősen furcsa és etikátlan véleményem szerint, ahogyan a Vehir ezúttal eljárt.Nem tette lehetővé, hogy Mihalovics Péter kérdései a reagálásommal együtt jelenjenek meg. Emlékszem a közelmúltból olyan esetre, amikor ugyan mi meg sem szólítottuk Mihalovics Pétert, az általa a szerkesztőségükhöz eljuttatott közlemény mégis a mi sajtótájékoztatónkon elmondottakkal együtt jelent meg.

A kérdésekről. Egészen meglepő, hogy sem a szerkesztőség, sem Mihalovics Péter nem veszi a fáradságot és ellenőrzi, hogy mindaz, amit a kérdésen keresztül állít Mihalovics Péter, az megfelel-e a valóságnak. Ezúton jelzem, hogy nem. Valótlanságokat, hazug állításokat tartalmazó kérdésekre pedig nem válaszolok. Könnyű utánanézni akár a Vehíren is mit mondtam valójában akkoriban, de nem lep meg, hogy ennyire felkészületlenül cselekszik főnöke utasítására Navracsics úr államtitkára. Ezt csinálja a Parlamentben is, pontosabban nem csinál semmit a Fidesz érdekeinek a képviseletén kívül. Mégis havi több mint 2 millió Ft-ot keres az adófizetők pénzéből ezzel a semmittevéssel. Szomorú, hogy az esküjével ellentétesen nem a választópolgárok érdekében jár el. A parlamenti honlapon azzal a ténnyel szembesülhetnek, hogy sem a veszprémiek sem más települések választópolgárainak a sorsa, nehéz helyzete nem érdekli valójában.Havi kétmillióért dolgozni is kellene valamit. Azt pedig, hogy ki lesz az összefogás jelöltje Veszprémben mára kiderült. Meglep, hogy annyira aggódik azon a képviselő úr, hogy ki lesz Navracsics úr ellenfele, hogy két napon belül kétszer is sajtó-nyilvánosan megkérdezte. Inkább azon kellene aggódnia, amit ezzel az országgal művelnek. Eljön hamarosan az az idő, amikor minderről számot kell adniuk. Amikor számon kérik rajtuk a trafik- és földmutyikat, a takarékpénztárak és a magánynyugdíj pénztári megtakarítások lenyúlását, a demokrácia és köztársaság ellenes törvénykezési gyakorlatukat." - írta a képviselő.

vehir.hu
további cikkek
CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk közélet CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. tegnap 13:17 Szijjártó Péter Veszprémben: 'Ha belehúznak minket egy háborúba, akkor mindennek vége' közélet Szijjártó Péter Veszprémben: 'Ha belehúznak minket egy háborúba, akkor mindennek vége' Kiemelkedő gazdasági eredmények, rekordszámú új munkahely és világviszonylatban is egyedülálló családtámogatási rendszer áll szemben egy formálódó háborús világkorszak veszélyeivel Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter szerint, aki csütörtök délután a veszprémi Agóra előtt tartott lakossági fórumán világította meg az áprilisi sorsdöntő választás valós súlyát, miszerint a cél a hazai sikerek megvédése és Magyarország békéjének garantálása. ma 9:39 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? választás 2026 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is. 2026. március 20. 10:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.