Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
9°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
9°C

Gyurcsány a Parlamentben éjszakázik

2013. október 8. 17:16 // Forrás: mti
Az iskolarendszer átalakítása elleni tiltakozásul a parlamenti ülésteremben éjszakáznak a Demokratikus Koalíció független képviselői - jelentette be tervüket Gyurcsány Ferenc pártelnök kedd délután.

Így fejezik ki tiltakozásukat a közoktatás átalakítása ellen és szolidaritásukat a túlórára kötelezett pedagógusokkal, az egész nap az iskolában maradásra kötelezett diákokkal.

Gyurcsány Ferenc elmondta: szerda reggel 8 óráig a parlamenti ülésteremben maradnak, és telefonjukon, Facebook-oldalukon keresztül szülőkkel, pedagógusokkal beszélgetnek majd. Meggyőződésük, hogy akciójuk nem sérti a házszabályt, a parlament méltóságát, ezért a házvezetésnek nincs joga eltávolítani őket, és "jobb, ha meg sem próbálják" - közölte.

'Nem éjszakázni és Facebookozni, hanem kormányozni és dolgozni kellett volna a pedagógusokért' - reagált a fidesz Gyurcsányék akciójára. Szerintük a Gyurcsány-Bajnai szövetség kormányzása alatt ehelyett létbizonytalanságba taszította a pedagógusokat. Mint írják, a arlamenti ülésteremben, ahová Gyurcsány Ferenc éjszakázni jár, a Fidesz két hét múlva megkezdi a jövő évi költségvetés tárgyalását, amelyben már a pedagógus-béremelés következő, jövő évi üteméhez szükséges pénzügyi fedezet is rendelkezésre áll.

vehir.hu
további cikkek
CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk közélet CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. tegnap 13:17 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? választás 2026 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is. 2026. március 20. 10:07 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" választás 2026 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is. 2026. március 19. 11:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.