2023. június 3.
//
Klotild névnap

Nem lesz adó a kártyás fizetésen

2013. október 2. 15:47
Orgio
Kiterjesztik a járulékokra is a családi adókedvezményt, mégse vonatkozik majd a kártyás fizetésekre a tranzakciós adó, szörpök is fizetni fogják a csipszadót, derült ki az Origo birtokába jutott NGM-es adótervezetből.

Durván 45 milliárd forintot hagy ott főként a három- és többgyerekeseknél a családi adókedvezmény járulékokra kiterjesztése. Az alacsony keresetű sokgyerekesek nem tudták teljesen kihasználni az egy- és kétgyerekeseknél gyerekenként havi tíz-, a többgyerekeseknél gyerekenként havi 33 ezer forintnyi adóelengedést.

Januártól a 16 százalékos adón felül a 17 százaléknyi egyéni járulékokat is lehet csökkenteni. Ennek hatására a kétgyermekes családok havi bruttó 60 606, a háromgyermekes családok havi 300 ezer, a négygyermekes családok havi 400 ezer forint bruttó jövedelem fölött már teljes egészében igénybe tudják venni a kedvezményt.

A bankkártyás fizetések után 2014-ben nem kell tranzakciós illetéket fizetniük a bankoknak, így jövőre vélhetően a kártyás vásárlás nem kerül pénzbe az embereknek.

Az első lakáshoz jutást könnyítenék meg azzal, hogy jövőre már nemcsak a 35 évnél fiatalabbak kérhetnék az illetékre a 12 havi pótlékmentes részletfizetést, hanem mindenki.  Az építési telek vásárlója mentesül az illeték megfizetése alól, ha vállalja, hogy négy éven belül felépít egy házat.

A bankok egyszeri adója mellett még egy adóemelés lesz. A legalább 8 százalékos cukortartalmú, és alacsony, 25 százaléknál kisebb gyümölcstartalmú szörpökre is kivetik jövőre a hivatalosan népegészségügyi termékadónak hívott, csipszadóként is ismert terhet.

A regisztrációs adónál jövőre megszűnik a papíralapú igazolás, így egyszerűbb lesz a külföldről behozott autók forgalomba helyezése.

Az adócsomag még nem végleges. Az valószínűnek tűnik, hogy a húsoknál leviszik az áfát 27-ről 5 százalékra, de még nyitott kérdés, hogy a csökkentés milyen húsokra terjedne ki.

vehir.hu

További cikkek

Benyújtották a 2024-es védelmi költségvetést a parlamentnek
Benyújtották a 2024-es védelmi költségvetést a parlamentnek
Benyújtották a parlamentnek a 2024-es költségvetési törvényjavaslatot, amely a védelem költségvetése lesz - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten az Országházban.
Első születésnapját ünnepelte a veszprémi Hufbau
Első születésnapját ünnepelte a veszprémi Hufbau
Egyéves születésnapját ünnepelte szombaton a veszprémi Hufbau éptőanyag- és barkácsáruház, ebből az alkalomból családi nappal és több meglepetéssel is készültek a déli iparterületen lévő üzletben.
A magyarok 86 százaléka igyekszik csökkenteni kiadásait egy kutatás szerint
A magyarok 86 százaléka igyekszik csökkenteni kiadásait egy kutatás szerint
A magyar fogyasztók 86 százaléka igyekszik csökkenteni kiadásait az EY nemzetközi tanácsadó kutatása szerint, amelyet a vállalat csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján mutattak be.
Veszprémben is lendítettek egyet a magyar gazdaság kerekén
Veszprémben is lendítettek egyet a magyar gazdaság kerekén
Koronavírus, háború, infláció, energiaválság… sorban ezek a válságok sújtották a világ valamennyi gazdaságát, köztük a magyarországit is. Erre reagálva hazánk vállalkozói érdekvédelmi szervezetei közösen léptek fel, hogy különböző eszközeikkel segítsék a kkv-szektor tagjait. Ennek egyik állomása volt a csütörtökön Veszprémben megtartott fórum.
Piros lámpa és vörös vonalak Magyarország és az Európai Bizottság között
Piros lámpa és vörös vonalak Magyarország és az Európai Bizottság között
Közlekedési hasonlattal élve jelenleg egy piros lámpa stoppolja azokat az uniós pénzeket, ami az egyik olvasatban járna Magyarországnak, a másik szerint viszont a hazai kormánynak kellene megtenni kifizetésükhöz a szükséges lépéseket országhatáron belül. Hogy pontosan ki tudja átkapcsolni zöldre a lámpát, ezt a kérdést illetékes szakemberek és a területfejlesztési miniszter nyilatkozatain keresztül próbáltunk megválaszolni.