Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
9°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
9°C

Gyurcsány: a DK ott lesz a Parlamentben

2013. október 2. 11:24
Gyurcsány Ferenc meggyőződése szerint stabil tagja lesz a következő Országgyűlésnek a Demokratikus Koalíció (DK). A pártelnök Tiszaújvárosban kedden azt mondta, hogy nagyon csodálkozna, ha nem lenne legalább 7-10 százalékos támogatottságuk.

A volt miniszterelnök kedden kezdte meg országjáró körútját, ennek volt első állomása a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város, ahol egy szálloda konferenciatermében több mint százan várták, miközben az épület előtt néhányan táblákkal a kezükben demonstráltak a baloldal ellen.

A rendezvény előtt Gyurcsány Ferenc újságíróknak is nyilatkozott. Az MTI-nek azt mondta: a közvélemény-kutatók legutóbbi mérései legalább öt százalékot mutattak a DK-nak, mindezt annak ellenére, hogy "személye sokak szemében ellentmondásos".

mti-fotómti-fotó

Megfogalmazása szerint abban az országban, amelyben nincs politikai nyugalom és szabadság, "a hatalmi ügyekről szóló közvélemény-kutatásokat nagy fenntartásokkal" kell kezelni. Ezzel kapcsolatban azt mondta: a közelmúltban telefonos közvélemény-kutatást végeztek, mintegy félmillió választópolgárt hívtak fel, a megkérdezettek 14 százaléka egyetértett a DK programjával.

Azt mondta, az elmúlt hetek, napok önkormányzati választásai - Szigetszentmiklós, Vác, Baja - azt mutatják, hogy lényegében "fej-fej mellett áll a két nagy tömb, lényegesen jobban szerepel a szabadelvű baloldali ellenzék". Amennyiben kormánypárti lenne, aggódna emiatt - tette hozzá.

Orbán Viktor "szobrának ledöntéséről" szólva azt mondta: bár ez "ellentmondásos" volt, de "ha valaki a magyar politikában nagyon sokat kapott, akit képletesen fölakasztottak, akit a Dunába akartak lökni, az én vagyok". Hozzátette: ő nem emlékszik arra, hogy a "háborgó jobboldal akkor egyszer is azt mondta volna, hogy ez már sok" .

vehir.hu
további cikkek
CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk közélet CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. tegnap 13:17 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? választás 2026 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is. 2026. március 20. 10:07 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" választás 2026 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is. 2026. március 19. 11:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.