Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
7°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
7°C

Éles vita a rezsialkotmányról

2013. szeptember 26. 23:25 // Forrás: mti
Éles vita van a Fidesz-frakcióban arról, hogy az alaptörvénybe kell-e foglalni a rezsicsökkentést – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtökön Szekszárdon, sajtótájékoztatón.

"Van, akinek sarkosan az az álláspontja, hogy túlzás lenne az alaptörvény részévé tenni a rezsicsökkentést, más szerint a rezsicsökkentésnek olyan nemzeti ügynek kellene lenni, amely mellett minden kormány kiáll" – mondta Kocsis Máté.

Hozzátette, hogy csütörtökön Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke azt mondta, hogy eltörölné a rezsicsökkentő intézkedéseket, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatukban pedig új típusú megállapodást helyezett kilátásba a multicégekkel.

"Azt gondoljuk, hogy a rezsicsökkentés nem egy pártok felett álló konszenzusos ügy" – jegyezte meg. A kormánypárt szóvivője emlékeztetett arra, hogy a Fidesz választási programjában és a kormányprogramban is hitet tett amellett, hogy csökkenti az emberek terheit. "A január 1-jétől 10 százalékos, azt követően november 1-jétől további 11,1 százalékos csökkentéssel betartottuk azt az ígéretünket, hogy a tavalyi árakhoz képest idén téltől már húsz százalékkal alacsonyabbak lesznek a rezsiköltségek" – mondta.

vehir.hu
Melczer Zsolt
további cikkek
CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk közélet CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. tegnap 13:17 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? választás 2026 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is. 2026. március 20. 10:07 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" választás 2026 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is. 2026. március 19. 11:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.