Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
7°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
7°C

Bajnai Füreden: Bűn a Fidesz nyugdíjas-politikája

2013. szeptember 8. 22:04 // Forrás: mti
Gazdaságpolitikai értelemben bűn, hogy a kormány megtiltotta a nyugdíj melletti munkavégzést - mondta Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője egy balatonfüredi konferencián vasárnap.

Az időskorúak nem terhet jelentenek, hanem a nemzet tartalékát - mondta Bajnai Gordon az Együtt-PM szövetség ajánlata az idősödőknek című előadásában. Bajnai Gordon két azonnali intézkedést tervez, ha pártja kormányra kerül: újra engedélyezik a nyugdíj melletti munkavállalást, és megszüntetik a szociális temetést.  Gazdaságpolitikai értelemben bűnnek nevezte, hogy a nyugdíj melletti munkavégzést a kormány megtiltotta.

Fotók: MTIFotók: MTI

Az Együtt-PM szövetség 2014 után meghirdeti a Gyere haza, maradj itthon! elnevezésű programját, ami a fiataloknak és időseknek egyaránt érdeke. Kijelentette: ha lehetőséget kapnak rá, 2014 után az egyik nagy feladatnak azt tartja, hogy megoldást találjanak a nyugdíjrendszer fenntartására. Középtávon olyan nyugdíjrendszert szeretnének létrehozni, amely minimális megélhetést mindenkinek biztosít.

Bajnai Gordont a tanácskozás színhelye, az Annabella hotel előtt mintegy 20-25 demonstráló várta, "Gordon, nekünk számít a rezsi!", "Vannak, akik élnek-halnak érted" feliratú, egy liba rajzával ellátott táblát emeltek a magasba. Egyikük egy libát tartott a kezében.

A Fidesz véleménye szerint a nyugdíjasok már megtanulták, hogy semmi jót nem jelent, ha Bajnai Gordon ajánlatot tesz nekik. A Fidesz szerint a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok alatt ugyanakkor a megszorításokat leginkább a nyugdíjasok szenvedték meg. Egyetlen tollvonással egyhavi nyugdíjat vettek tőlük, a nyugdíjemelések elmaradtak, ezalatt a gáz árát háromszorosára, az áramét duplájára emelték - írták.

A Gyurcsány- és Bajnai-kormányok a magyar emberek nyugdíj-megtakarításait külföldi pénztárak kezére játszották át, miközben az állami nyugdíjkassza az összeomlás szélére került - tették hozzá, hangsúlyozva, "ha a bukott baloldalon múlik, ma már a nyugdíjak kifizetése is veszélyben lenne". Meglátásuk szerint Bajnai Gordon "ma is előbb csökkentené a  bankárok, mint a nyugdíjasok terheit".

vehir.hu
további cikkek
CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk közélet CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. tegnap 13:17 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? választás 2026 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is. 2026. március 20. 10:07 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" választás 2026 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is. 2026. március 19. 11:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.