Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C

Felülmúlja tavalyi sikerét az Erzsébet-program

2013. május 7. 9:37
Idén közel 135 ezer ember részesül üdülési támogatásban az Erzsébet-program keretében, és ebből több mint 72 ezer gyermek jut üdülési és táborozási lehetőséghez. A Program 2013-as eredményeit sajtótájékoztatón ismertette a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány április végén.

Közel 135 ezer ember részesül támogatásban üdülési szolgáltatás formájában az Erzsébet-programnak köszönhetően idén. A nyertes pályázók között van több mint 5 ezer fogyatékossággal élő, több mint 28 ezer nyugdíjas, mintegy 33 ezer nagycsaládos, több mint 8 ezer egészségügyi dolgozó, közel 4 ezer közfoglalkoztatott, közel 2 ezer MÁV munkavállaló, továbbá a belügyi szervek több mint 12 ezer és a honvédelmi szervek közel 4 ezer dolgozója.

Az Erzsébet-program 2013-as eredményeiről beszámoló sajtótájékoztatón részt vett többek között Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, aki úgy látja az Erzsébet-program tavalyi sikerét is felülmúlja.

Európa előtt járunk sok szempontból, példát mutatva azzal, hogy egy kormány lehet szociálisan elkötelezett úgy, hogy ezt nemcsak szavakban hangoztatja, hanem tettekben meg is valósítja az elképzeléseit – mondta a közigazgatási és igazságügyi miniszter. Hozzátette, számításaik szerint Európában – a lakosságszámot figyelembe véve – Magyarországon jutnak el a legnagyobb arányban nyaralni szociális üdültetési rendszerben.

A miniszterelnök-helyettes az idei eredmények közül kiemelte, az Erzsébet-programnak köszönhetően több mint 72 ezer gyermek kap üdülési és pihenési lehetőséget, köztük olyanokkal, akik nagy része valószínűleg nem jutott volna el táborozni.

Guller Zoltán, az Erzsébet-program végrehajtásának kormányzati összehangolásáért felelős miniszteri biztos az Erzsébet-utalványról elmondta, hogy annak mára több mint kétmillió felhasználója van, mintegy negyvenezer munkáltató rendeli meg havonta, és több mint negyvenezer helyen fogadják el.

Az elfogadóhelyek nyolcvan százalékát az élelmiszer-üzletláncok boltjai teszik ki, húsz százalékát pedig a kisboltok. Az elfogadóhelyek kétharmada magyar tulajdonban van – mondta Guller Zoltán. Tavaly az Erzsébet-utalvány forgalmazója közel 80-90 milliárd forintos forgalmat realizált. Az idei tervek 130 milliárd forintról szólnak.

Nagy Anna, az Erzsébet-program szóvivője egyebek között elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány pályázataira a legtöbben Kelet-Magyarországról jelentkeztek. Felhívta a figyelmet arra, hogy az Erzsébet-tábor keretében 16 olyan felhívás van, amelyre május 20-ig lehet jelentkezni.

A még nyitott kiírások részletei és a pályázati adatlapok elérhetőek az Erzsébet-program Pályázatok oldalán, az Erzsébet-tábor rovatban.

 

 

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.