Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 6. Ivett
Veszprém
13°C
2024. május 6. Ivett
Veszprém
13°C

Nem magas a vörösiszap pH-értéke?

2012. november 26. 17:51 // Forrás: MTI

Nem magas a vörösiszap pH-értéke, az iszaptározókban lévő folyadék a világon mindenütt az ajkaihoz hasonló, 13-as pH-értékű - mondta az ajkai timföldgyár korábbi vezérigazgatója hétfőn a Veszprémi Törvényszéken.

A vörösiszap-katasztrófa miatt indult büntetőper tárgyalásán a bíróság tanúként hallgatta meg Baksa Györgyöt, aki 2002-ig volt a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. vezérigazgatója.

A tanú 14 éven át volt a cég vezérigazgatója, akkor is, amikor a X. kazetta és az azt körülvevő vízzáró résfal tervezése és kivitelezése zajlott. A társaság egykori vezetője szerint a tározóban lévő folyadék 13-as pH-értékű volt, azaz literenként 3-4 gramm nátronlúgot tartalmazott, ami a világon mindenhol "szakmailag" elfogadott.

Szabó Györgyi tanácsvezető bíró kérdésére válaszolva elmondta, hogy a tárózó tervezésében nem vett részt, a beruházásról nem a Mal, hanem az Alutröszt döntött. Akkori ismereteik szerint a tározók területén található kövér agyagos talaj megakadályozza a vöröriszaptérből bármilyen szennyeződés környezetbe jutását, és ezért megvédi a dunántúli karsztvízrendszert. Hozzátette: a X-es tározó helyét illetően nem merült fel kétség, az "logikusnak" tűnt. A kilencvenes évek közepétől zajlott kivitelezésről részletes emléke nem volt, a területen sorban az ötödik ilyen építmény volt, a beruházás nem számított újdonságnak. A gát anyagát, az erőműi szürkesalakot rendszeresen bevizsgáltatták - mondta. Szerinte tervezői felügyelettel zajlott a több mint 200 ezer négyzetméter alapterületű objektum építése, a bíró azonban közölte vele, hogy a korábban meghallgatott tervezők szerint sem művezetés, sem hivatalos tervezői felügyelet nem volt.

Az ügyész kérdésére elmondta: külön kivitelező cég nem volt, a "saját embereik" építették meg a tározót. A kazettában lévő folyadék mennyiségére nem volt hatósági vagy tervezői előírás, ez 2002-ig nem volt másfél méternél magasabb - mondta. Arról is beszélt, hogy a korábban használt IX-es tározónál problémát okozott az átszivárgás, a gát tövénél "buzgár" keletkezett, azaz feltört a víz. Úgy gondolták, hogy a tározó belső oldalánál nem volt egyenletes a vörösiszap betöltése, ezért keletkezett, de ezt a problémát később megoldották.

A tanút egész napos meghallgatása során a védők és a vádlottak is hosszan kérdezték a technológiai folyamatokról, a vörösiszap semlegesítéséről és elhelyezéséről. Azt mondta, a lúg és az agyag kölcsönhatásáról nincsen tudomása. Kiegészítő védművet vagy gátat a hasonló vörösiszap-tározók köré sehol nem építettek, példaként németországi és almásfüzitői létesítményeket említett - válaszolta.

A Veszprémi Törvényszéken szeptember 24-én kezdődött a katasztrófa miatt többek között közveszélyokozás miatt indított büntetőper a timföldgyár vezetői, alkalmazottai, összesen 15 ember ellen. Mindannyian tagadták bűnösségüket. A tárgyalás kedden tanúk meghallgatásával folytatódik. 

A Mal Zrt. Ajka melletti X-es tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt - az ügyben indult büntetőper vádirata nyolc ember halálát köti össze közvetlenül a vörösiszapömléssel -, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált. 

vehir.hu
további cikkek
Ki oldja meg a problémákat a Csolnoky Ferenc Kórházban? közélet Ki oldja meg a problémákat a Csolnoky Ferenc Kórházban? Szombat délelőtt a vármegyei Csolnoky Ferenc kórház bejárata előtt „Haldokló egészségügy - a Csolnoky Ferenc Kórház gazdátlan” címmel tartott sajtótájékoztatót Dr. Varga-Damm Andrea képviselőjelölt és Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő.   tegnap 17:11 Kétéves lett a veszprémi Hufbau közélet Kétéves lett a veszprémi Hufbau A Hufbau egy teljes egészében magyar tulajdonú vállalkozás, amely franchise-ként, hálózatban működik az ország több területén. Veszprémben családi vállalkozás üzemelteti immár második éve. tegnap 16:07 Elképesztő hangulatban telt az első veszprémi nyugdíjas majális közélet Elképesztő hangulatban telt az első veszprémi nyugdíjas majális Első alkalommal szervezték meg a nyugdíjas majálist Veszprémben, amely óriási érdeklődéssel és fantasztikus hangulatban telt szombat délután a Március 15.-i sportcsarnokban.   tegnap 13:19 A család az első - Gyereket a magasba! közélet A család az első - Gyereket a magasba! Idén is megszervezték azt az eseményt, melynek ötlete Böjte Csabától, ferences rendi szerzetestől származik. A Gyereket a magasba! program nem jelent más, minthogy egyszerre, az ország több pontján emeljük magasra a gyermekeinket, ezzel megmutatva, hogy kiállunk a hagyományos családi értékek és a gyermekvállalás fontossága mellett.   2024. május 4. 18:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.