Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Gázai helyzet: Jeruzsálemet lőtték

2012. november 17. 8:59 // Forrás: MTI
Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Rakétát lőttek Jeruzsálemre a Gázai övezetből péntek délután, a lövedék a város egy lakatlan, külső részében csapódott be telepesek egy kolóniájának közelében.

Magyar idő szerint négy óra előtt a városban és környékén is megszólaltak a légvédelmi szirénák. Jeruzsálemben nem számítottak rakétalövedékekre. Az izraeli médiában gyakran hangoztatott álláspont szerint ez a város “védettnek" számít, mert egy esetleges becsapódás az Al-Aksza mecsetbe, az iszlám harmadik legszentebb mecsetébe beláthatatlan következményekkel járna.

Korábban Tel-Avivnál is becsapódott két rakéta. A legnagyobb várost palesztin részről már előző nap is célba vették, több mint húsz év óta először. A Gázai övezetet irányító palesztin radikális szervezet, a Hamász katonai szárnya, az Ezzeddín al-Kasszám Brigádok megerősítette, hogy rakétát lőtt Jeruzsálemre, továbbá eltalált egy izraeli harci gépet. Utóbbit izraeli forrásból nem erősítették meg.

Izraeli rádiójelentés szerint jövő héten Izraelbe és a Jordán folyó nyugati partján fekvő palesztin területre látogat Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára. A médiában megjelent értesülések szerint Ban kedden érkezik Izraelbe, hogy a Gázai övezet elleni hadművelettel kapcsolatban tájékozódjon. Ban a kiszivárgott tervek szerint Jeruzsálemben izraeli, Rámalláhban pedig palesztin vezetőkkel találkozik. Nem utazik a Gázai övezetbe, az ott hatalmon lévő Hamász-kormánnyal való tárgyalás állítólag nem szerepel a napirendjén.
A hadművelet megindítása után, szerdán Ban már beszélt Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel. Az ENSZ-főtitkár felszólította az érintetteket, hogy gyakoroljanak önmérsékletet, és tartsák tiszteletben a nemzetközi emberi jogi normákat - jelentették akkor Ban hivatalából.

Péntek este Izraelben beköszöntött a szombati pihenőnap, amikor a vallásos emberek együtt imádkoznak a zsinagógákban. A polgári védelem felszólította a szombatot tartókat, hogy csak olyan imahelyeken gyülekezzenek, amely légiriadó esetére rendelkezik óvóhellyel. Szombaton a zsidó vallás szabályai szerint nem szabad bekapcsolni a tévé- vagy rádiókészülékeket, ezért a közszolgálati rádió úgynevezett csendes adást működtet, a bekapcsolva hagyott rádiókban nincs műsor, csak a légvédelemmel kapcsolatos és létfontosságú háborús híreket mondják be a vallásosok számára. Mivel a rakéták becsapódása előtt a légi riasztás szirénákkal, hangszórókkal történik, az izraeli polgári védelem külön gondoskodik a siketekről és a gyengénhallókról.

Izraelben az ország északi, jelenleg békés településein élők hétvégi vendéglátást szerveznek a délieknek. A családok egy internetes honlapon ajánlhatják fel otthonukat vendéglátásra megjelölve az alvóhelyek számát, ugyanott jelentkezhetnek be náluk a déli országrészből érkező vendégek, akik szombati nyugalomra vágynak a légiriadók után. 

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.