Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Visszakaptuk a szaggatott vonalat

2012. november 16. 10:59
Cikkünk megjelenése után néhány órával rövidebbre szabták a Hotel előtti záróvonalat, így már a KRESZ szabályainak is megfelel az útfestés. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a körforgalom építésének befejező mozzanataként elkezdték az útburkolati jelek festését. A hét közepén látható állapot szerint a Hotel előtt mintegy 120 méteres záróvonalat húztak, így az Almádi, Füred felé igyekvőknek meglehetősen kevés idejük volt megtalálni a megfelelő sávot.

Csütörtökön délelőtt hívtuk fel az illetékesek figyelmét, hogy az útburkolati jelek ebben a formában balesetveszélyesek, valamint a KRESZ szabályainak sem felelnek meg.


A javítás nyomai még jól kivehetők az úton

Néhány órával később megszüntették a hosszú záróvonalat, s most már bőven van idejük a közlekedőknek, hogy a megfelelő sávba váltsanak.
 

Cseh Zoltán
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.