Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nem lesz kampány a kereskedelmi médiában és az interneten

2012. november 13. 9:05 // Forrás: MTI
Kereskedelmi médiumokban és az internetes hírportálokon sem hirdethetnek a pártok 2014-ben az új választási szabályok szerint, amelyeket hétfőn hagyott jóvá a parlament. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az Országgyűlés még nem a választási eljárási törvényjavaslatról, hanem az ahhoz benyújtott módosító indítványokról döntött, a zárószavazás egy hét múlva lesz.

A fideszes Vas Imre javaslatára a kampányidőszakot ötven napban határozták meg, ezalatt a plakátokon és szórólapokon kívül a pártok csak a nyomtatott sajtóban - az országos napi- és hetilapokban, időszaki kiadványokban és folyóiratokban -, a közszolgálati médiában, illetve a közösségi médiaszolgáltatóknál hirdethetnek. Vagyis a kereskedelmi médiumok és az internetes hírportálok mellett a körzeti, valamint a helyi médiaszolgáltatóknál, továbbá a mozikban sem szabad majd politikai hirdetéseket közzétenni.

A közmédia ingyen sugározza a pártok hirdetéseit. Az erre felhasználható idő összesen a kampányidőszakban nem lehet több tíz óránál. A szavazás előtti két napban politikai hirdetés nem közölhető.

A szavazóhelyiségek bejáratától számított 150 méteres távolságon belül közterületen tilos lesz kampányolni, közvélemény-kutatási eredményeket pedig legkésőbb a szavazást megelőző nyolcadik napig lehet publikálni.

Az egyéni jelölteknek a tervezett kétszáz helyett ötszáz aláírást kell összegyűjteniük az induláshoz, ám ajánlás olyan választópolgároktól is kérhető, akik nem iratkoztak fel a választásra.

Az elfogadott módosítások alapján a Magyarországon élők csak a települési jegyzőnél személyesen vagy az internetes ügyfélkapun keresztül kérhetik felvételüket a névjegyzékbe, levélben nem. A külföldön élő állampolgároknak viszont lesz lehetőségük az utóbbira.

A parlament - a fideszes Szakács Imre indítványára - arról is döntött, hogy a kormányoldal korábbi terveivel szemben a települési jegyzők mégsem keresik fel 2013. szeptember 30. és december 31. között az összes választópolgárt azért, hogy regisztráljanak. A fogyatékkal élők viszont feliratkozhatnak otthonukban.

Az alkotmányügyi bizottság módosító javaslata alapján mégsem kell majd az ajánlóíven bejelenteni az ajánlások gyűjtésében részt vevők nevét és lakcímét.

Több szavazókör lehet, ugyanis a képviselők támogatták azt a módosítást, hogy a szavazóköröket úgy kell kialakítani, hogy az ahhoz tartozó választópolgárok száma ne legyen több ezerötszáznál. Az eredeti javaslat alapján akár kétezer szavazó is tartozhatott volna egy szavazókörbe.

A benyújtott törvényjavaslat szerint a jelölő szervezetek és a jelöltek kampánytevékenységéhez a választópolgár hozzájárulása lett volna szükséges, egy módosító indítvánnyal azonban azt írják elő, hogy a választópolgár megtilthatja az adatkiadást. Az indoklás szerint a kampányolók nem tudhatják, hogy a választópolgár tett-e hozzájáruló nyilatkozatot, hiszen azokat a választási szervek kezelik.

Ugyancsak az alkotmányügyi bizottság kezdeményezésére megemelték a Nemzeti Választási Bizottság választott tagjainak és elnökének tiszteletdíját, a tagok így havonta a közszolgálati tisztviselői illetményalap - jelenleg 38 ezer 650 forint - nyolcszorosa helyett annak tízszeresét, a bizottság elnöke pedig az illetményalap tizenháromszorosa helyett tizenötszörösét kaphatja.

A testület indítványára változtattak pécsi, kecskeméti, miskolci, szegedi, székesfehérvári, győri és debreceni választókörzetek határain, ezt a - bizottsági módosítást előterjesztő - fideszes Papcsák Ferenc a technikai pontosítások közé sorolta indoklásában.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.