Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nincs döntés a felsőoktatási keretszámokról

2012. november 6. 15:39 // Forrás: MTI
Még nincs döntés a jövő évi felsőoktatási keretszámokról, azok néhány héten belül kerülhetnek a kormány elé - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár kedden az MTI kérdésére, reagálva az Origón megjelent információra. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A hírportál azt írta, információi szerint a jogász- és közgazdászképzés állami támogatásának megszüntetése után ősztől már kommunikációt is csak önköltséges formában lehet majd tanulni, és a bölcsészettudományi férőhelyeket is visszanyesi a most formálódó keretszámrendelet.

    Hoffmann Rózsa úgy fogalmazott: a keretszámokon dolgoznak, a javaslat készül. A kormány fog majd dönteni, és módosíthatja az elé kerülő javaslatot - jelezte.

Az államtitkár arra a kérdésre, hogy a téma mikor kerül a kormány elé, azt mondta: nagyon zsúfolt a kabinet napirendje, de úgy készülnek, hogy néhány héten belül.

Hoffmann Rózsa hozzátette: a javaslatot a gazdasági és tudományos élet szereplőit felvonultató Felsőoktatási Tervezési Tanács dolgozza ki, és több verzióban gondolkodnak. 

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? közélet Bezuhant a Rheinmetall részvénye, de mi lesz a várpalotai lőszergyárral? Egyetlen nap alatt több mint 16 százalékot veszített értékéből a német Rheinmetall részvénye, miután a hadiipari vállalat ismét csökkentette éves bevételi előrejelzését. A cég szerint több nagy megrendelés teljesítése is csúszik, ami az idei pénzügyi eredményeket is érinti. Az ügynek Veszprém megyei vonatkozása is van, hiszen a Rheinmetall Várpalotán működtet lőszergyárat. Utánanéztünk, mi áll a tőzsdei esés hátterében, és mit lehet tudni a magyarországi beruházás helyzetéről. ma 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.