Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Adventi ökovásár

2012. október 30. 11:17 // Forrás: Csalán Egyesület
Az idei második, összességében XIII. Ökovásárt 2012. november 24-én Veszprémben, a Színházkertben rendezi meg a Csalán Egyesület, ezúttal a közelgő ünnephez igazítva annak adventi jellegét. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az eseményen helyi és biotermékeket és helyi kézművesek termékeit, azok elkészítési fortélyait ismerhetik meg az érdeklődők. Az immár hagyományos programok mellett az ünnepi készülődéshez ad számtalan tippet, praktikát az egészség, minőség jegyében a rendezvény.

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat által támogatott Ökovásár ezúttal az adventi hangulathoz, igényekhez igazodik programkínálatával, hangulatával, kiállítóival egyaránt. A november 24-i, veszprémi Színházkertbe tervezett rendezvény sok meglepetést tartogat számunkra.

„Az Adventi Ökovásár újdonságokban gazdag, hiszen a minőség, az egészség, a természetesség jegyében való ünnepi készülődés jegyeit hordozza magán. Így a hagyományosnak mondható programelemeken túl délelőtt a „Helyi ízek Karácsonya”, délután pedig a „Helyit a fa alá” című foglalkozások segítenek a környezetbarát, meghitt ünnepi készülődésben. Hogy csak néhány elemet említsek a kínálatból: Varázsfüvek borba zárva; Ánizs kontra fahéj; Egészséges édességek Karácsonyra, Apró fények tánca - kanóctól a gyertyái; Ízek, illatok, ünnepek – a sokoldalú mézeskalács …Közben pedig ki-ki a maga igénye szerint melegítheti át magát (forralt) borok kortyolgatásával, téli játékokkal, sült finomságok kóstolgatásával.” – nyilatkozta Dr Szalay Tíme, a Csalán Egyesület elnöke.

„Természetesen nem lehet vásár komédiások, néptáncosok, meglepetések és tombola nélkül. Ezek pontosan annyira fontos elemei az Ökovásárnak, mint maguk az érdeklődők. Tegyük tehát ismét teljessé az Ökovásárt, és készülődjünk mi magunk is a Színházkertbe 2012. november 24-én, szombaton! Mindenkit szeretettel várunk!” – tette hozzá a Csalán elnöke.

Érdemes eljönni, mert a vásárban nemcsak érdekes lélekmelegítő kacagtató programokon vehetünk részt, hanem a forró italokkal, falatokkal a kezünkben hasznos ötleteket is kaphatunk, érdekes népi játékokat játszhatunk, és megismerhetjük a helyi termelőket, akiktől akár szeretteink karácsonyi ajándékát is beszerezhetjük. A vásárra a belépés szokás szerint ingyenes!  


A
 plakát nagyobb méretben letölthető itt

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.