Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Porga Gyula az év polgármestere

2012. október 18. 18:20
Porga Gyula, Veszprém polgármestere vehette át „Az Év Polgármestere” díjat csütörtökön Tihanyban, a Városi Polgármesterek Randevúján. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Szféra Európa Kft. 1995 óta rendezi meg a Városi Polgármesterek Randevúja elnevezésű eseményét, amelyre polgármestereket, alpolgármestereket és jegyzőket várnak. A településvezetők szakmai fórumának ezúttal Tihany adott otthont.


Tósoki Imre

Házigazdaként Tósoki Imre, Tihany polgármestere köszöntötte kollégáit. Települése bemutatása során kiemelte a Tihanyi Legenda projektet, amelynek keretében többek között a fő tér is megújulhatott, és a nyáron felvette Mádl Ferenc nevét. Hozzátette: a Club Tihany harminc évvel ezelőtti megépítése óta ez a legjelentősebb helyi turisztikai fejlesztés.


Tállai András

A konferencia szakmai részében Tállai András belügyi államtitkár tartott előadást az önkormányzati rendszer változásairól, valamint dr. Nemes Andrea, a turizmusért felelős államtitkárság főosztályvezetője beszélt a Balatonnal kapcsolatos turisztikai tervekről.

A nap csúcspontja a díjátadó volt. Három kategóriában, a polgárok internetes szavazatai alapján kerültek ki a győztesek. Az Év Jegyzője a budaörsi dr. Bocsi István lett, Az Év Alpolgármestere a szarvasi Besenczy Zoltán, Az Év Polgármestere pedig a veszprémi Porga Gyula.

Miután átvette Szász Endre festőművész alkotását, Porga Gyula megköszönte a veszprémi közösség szavazatait, és köszönetet mondott családjának is, akik - ahogy a városvezető fogalmazott:  "elviselik, hogy polgármester vagyok".

Az ünnepély után válthattunk néhány szót a polgármester úrral.

– Hogy érzi magát most, a díj átadása után? Jól láttam, hogy megilletődött?

– Nyilvánvalóan. Ritkán adatik meg egy polgármesternek, hogy kitüntetést vehet át, általában átadni szoktam a díjakat. A polgármesterek igazi megmérettetésére négyévente kerül sor, amikor a választók szavaznak. Most félidőben vagyunk, két éve vagyok a város polgármestere, és mindenképpen meglepődtem, hogy ezt a díjat én kaptam meg. Természetesen nagyon jól esett, hiszen ez egy közönségdíj, nem egy szakmai zsűri ítéli oda. Nagyon örülök neki, hogy vannak Veszprémben, akik a munkám alapján jelöltek erre a kitüntetésre, illetve hogy én kaptam a legtöbb szavazatot az országban.

– Ön szerint minek köszönhető, hogy így alakult a szavazás eredménye?

– Szeretném azt hinni, hogy ez annak a két éves munkának köszönhető, ami egy nagyon dinamikus városfejlesztést jelent Veszprémben. Ebben az időszakban közel tízmillió euró uniós forrással lett gazdagabb a városunk. Most, napjainkban ezzel a forrással leginkább földkupacok és építési területek formájában lehet találkozni, de jól esik, hogy a veszprémiek bíznak abban, hogy ezek valóban szükséges és indokolt beruházások, és ezzel is gazdagabbá válik a közösségünk. Fontos azt kiemelni, hogy ez nem elsősorban rólam szól, ez csapatjáték. Rengeteg segítséget kapok – ez jelenti a hivatal tevékenységét, az intézményekben folyó munkát, jelenti a képviselőtestületet, akiknek a támogatása minden döntéshez szükséges. Meggyőződésem, hogy ez a mi nagyobb közösségünknek, a veszprémi közösségnek a sikere is.

– Mit jelent ez az elismerés Veszprémnek? Kérdezem ezt azért is, mert Veszprém az egyetlen olyan város, amelynek két polgármestere is megkapta ezt a díjat.

– Szerintem ez azt jelenti, hogy a veszprémi közösség figyeli a polgármester munkáját, törődik azzal, hogy mi zajlik a városban, és nem csak kritikus, hanem a jól végzett munkát dicséri is. Mi veszprémiek szeretünk nyerni, örülünk a veszprémi sikereknek és közösségként tudunk ennek örülni. Nyilvánvalóan az is hozzá tartozik, hogy ha egy versenyen elindulunk, azt szeretjük megnyerni, és szeretünk segíteni a másik veszpréminek. Biztosra veszem, hogy ez is a siker egyik oka.  

A díjat eddig a következő polgármesterek kapták meg: 1997 - dr. Magyar Levente (Jászberény), 1998 - dr. Dióssy László (Veszprém), 1999 - Szita Károly (Kaposvár), 2000 - Csabai Lászlóné (Nyíregyháza), 2001 - Kósa Lajos (Debrecen), 2002 - Babák Mihály (Szarvas), 2003 - Vértes Árpád (Hévíz), 2004 - Kocsis Imre Antal (Szekszárd), 2005 - Ficsór József (Kiskunfélegyháza), 2006 - dr. Toller László (Pécs), 2007 - dr. Bóka István (Balatonfüred), 2008 - dr. Gyimesi Endre (Zalaegerszeg), 2009 - Szalay Ferenc (Szolnok), 2010 - Borkai Zsolt (Győr), 2011 - HabisLászló (Eger), 2012 - Porga Gyula (Veszprém).
Schöngrundtner Tamás
Cseh Zoltán
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.