Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az alsóközéposztályt érintő akcióterveket hirdet a kormány jövőre

2012. október 12. 18:39 // Forrás: kormany.hu
A miniszterelnök szerint a 400 milliárd forintos egyenlegjavító program intézkedéseinek a felére sem lenne szükség, ha az Európai Unió nem kényszerítené rá ezekre Magyarországot. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Orbán Viktor ezt pénteken mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, ahol szólt arról is, hogy nem állunk messze egy jó megállapodástól a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), továbbá jelezte, hogy az alsóközéposztályt érintő akcióterveket hirdet a kabinet jövőre.

A kormányfő a túlzottdeficit-eljárást érintően kifejtette: Brüsszel szerint az elkészített jövő évi büdzsével nem maradna három százalék alatt a költségvetési hiány, és ha a magyar kormány ezt nem fogadja el, és nem változtat a költségvetésen, akkor az EU sok száz milliárd forintnyi fejlesztési forrást von meg az országtól. Orbán Viktor szerint nincs igaza Brüsszelnek, "de nem tudunk mit tenni: ha nem akarjuk, hogy forráselvonás történjen, akkor most a költségvetésen igazítani kell egyet".

A 400 milliárd forintos egyenlegjavító program intézkedéseinek egyébként a felére sem lenne szükség - folytatta -, ha az Európai Unió nem kényszerítené rá ezekre Magyarországot. Bár a magyar kabinet megteszi, amit Brüsszel vár, de mivel a kormány szerint jövőre jobb lesz a magyar gazdaság állapota, mint azt az unióban gondolják, "ki fog derülni, hogy jónéhány dolgot, amit most Brüsszel kihúz vagy ki akar húzatni velünk, azt mégis meg fogjuk csinálni, csak nem most kell ezt bejelentetnünk, hanem az első félévben", amikor annak végén majd látszik, "mégis jól teljesítettünk".

Példaként említette a kormányfő a pedagógusbérek emelésének tervezett elhalasztását 2014 januárjára, amellyel kapcsolatban kijelentette: küzd azért, és lát is esélyt rá, hogy 2013 első félévében úgy alakuljanak a számok, hogy mégis bevezethető legyen jövő szeptemberben a tanárok életpályamodellje.

Arra a kérdésre, miért döntött úgy a kormány, hogy a jegybanki tranzakciós illetékről lemond, és helyette a lakossági tranzakciós adót emeli, azt válaszolta: "mert az unió azt követelte, hogy ezt vonjuk vissza". "Az unió olyan pénzelvonással fenyeget bennünket, hogy bár nem értek velük egyet, az erő előtt ilyenkor meg kell hajolni, illetve ki kell térni az ilyen nagy erő elől" - magyarázta.

A rádióinterjúban téma volt az IMF/EU-tárgyalások állása is, amelyről szólva a miniszterelnök azt mondta, Magyarország nem áll messze egy jó IMF-megállapodástól, az ügyben pedig a valutaalap tokiói közgyűlésének lezárulta után várhatóak újabb fejlemények.

Úgy fogalmazott, az IMF "egy okos szervezet: nem szegezi a mutatóujját az ön mellkasának, és nem mondja azt, hogy márpedig ha nem ezt csinálod, akkor nem kapsz tőlünk hitelt - hiszen mégiscsak a mi bankunk, tehát kell adnia hitelt, ha a feltételek fennállnak -, hanem egy ravaszabb, kimódoltabb, ügyesebb taktikai vonalvezetés érvényesül, de a vége (...) minden országban nyugdíjcsökkenés, bércsökkentés, elbocsátások". A korábbiaknál ma már komolyabb, erősebb Magyarország nem ilyet, hanem egy jó megállapodást akar kötni a valutaalappal - jelentette ki Orbán Viktor.

A rádió interjú további részletei itt olvashatók.
 

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.