Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Együtt növekedhetünk a német gazdasággal

2012. október 9. 8:59 // Forrás: hirado.hu
Orbán Viktor a Magyar Diaszpóra Tanács II. ülésén közölte, hogy álláspontja szerint ha Magyarország nem hibázik, jövőre együtt tud növekedni a német gazdasággal. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A miniszterelnök szerint kormánya arra kapott kétharmados felhatalmazást, hogy szerkezeti átalakításokat hajtson végre Magyarország sikeressége érdekében. Ehhez modern nemzetépítésre van szükség, amelynek pillérei az államadósság-csökkentés, a versenyképesség-növelés, a demográfiai hanyatlás megállítása és a világ magyarságának közösségként való újjáépítése - sorolta hétfőn a Magyar Diaszpóra Tanács II. ülésén Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy eközben meg kell őrizni a politikai stabilitást. Kitért arra is: a ’68-as generáció gondolataira nem lehet jövőt építeni Európában.

Orbán Viktor a Parlamentben tartott negyvenöt perces beszédében azt fejtette ki, hogy álláspontja szerint "mivégre jött létre a kétharmad". Szerinte lezárult a történelem egyik európai fejezete, és azokkal az eszközökkel, amelyekkel eddig a világ vezető civilizációja volt a mienk, a továbbiakban már nem lehet versenyképesnek lenni. "Nem élhetünk tovább úgy, ahogy eddig éltünk" - jelentette ki, hozzátéve, hogy Nyugat-Európában ez nehezebb átalakulást jelent, mint Közép-Európában, mert itt valójában nem épült ki jóléti rendszer. Szorgalmazta egyúttal Közép-Európa és Németország együttműködését, amellyel kapcsolatban úgy vélekedett: ha Magyarország nem hibázik, jövőre együtt tud növekedni a német gazdasággal.

A miniszterelnök szerint egyébként Magyarországnak esélye van arra, hogy a következő két évben továbbra is egyszerre folytassa az államadósság-csökkentés és a versenyképesség-növelés politikáját úgy, hogy közben megőrizze a politikai stabilitást is. Mint fogalmazott, ez az, ami megvilágítja, miért is jött létre 2010-ben a kétharmad. Magyarországnak viszont van két nagy ellenfele - folytatta -, amelyet mindehhez le kell győznie, ez pedig az önsajnálat és ennek "unokatestvére", a lebeszélés kultúrája. Önsajnálat helyett a "csakazértis" kultúrájának kialakítására van szükség, amely nem a hurráoptimizmussal, hanem "a veszteség mélyen átélt élményéből kinövő életerővel" azonos - fogalmazott. Rámutatott ugyanakkor arra is, "ha azt várjuk, hogy a most elvégzett munkáért holnap reggel a munka igazi értékét elismerő szavakat fogunk kapni (...), akkor félreértjük a magyarokat".

A tanácson elhangzottakról további részletek itt olvashatók.
 

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.