Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Átadták az ökumenikus kápolnát Devecserben

2012. október 4. 22:20 // Forrás: MTI
Átadták a vörösiszap-katasztrófa második évfordulóján, csütörtökön Devecserben az ökumenikus kápolnát, amelyet a 22 magyar állami erdőgazdaság finanszírozásával, Makovecz Imre tervei alapján építettek a helyi lakóparkban. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Kovács Zoltán Veszprém megyei kormánymegbízott avató beszédében kiemelte: egy évvel a katasztrófa után sikerült elérni, hogy mindenkinek tető legyen a feje felett, és felszámolták a károkat, két évvel a tragédia után pedig újabb fontos emléket emeltek. Úgy fogalmazott, a templom arany tűben végződő, 13 méteres tornya azokért az áldozatokért fohászkodik az éghez, akiket elsodort a vörös áradat.

Az új lakóparkban emelt szentélyben Kun Éva képzőművész alkotása kapott helyet, ez egy tisztáson álló bárányt ábrázol, amely egy vörös kígyó fejét tapossa. A kormánymegbízott hangsúlyozta: a kápolna emléket állít annak, hogy az újjáépítésben és a helyreállításban a kormány, az önkormányzatok, az egyházak, a karitatív szervezetek és magánszemélyek a világon egyedülálló módon fogtak össze.

Hozzátette, hogy Makovecz Imre az utolsó munkáját Devecsernek ajánlotta, s az erdészetek teremtették meg a lehetőséget az újjászületés kápolnájának megépítéséhez. A kápolna megépítésének költsége 30 millió forintot tett ki.


MTI-fotó

Toldi Tamás (Fidesz-KDNP), Devecser polgármestere közölte, hogy a lakópark - amely a Makovecz park nevet kapta - a kápolnával vált teljessé, és szintén azt emelte ki: a kápolna emléket állít a városban a katasztrófa után tapasztalt példátlan összefogásnak.

Baranyay László, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója a 22 állami erdőgazdaság nevében testi-lelki megújulást kívánt az érintetteknek az átélt szenvedések után, s azt mondta: a kápolna Isten hajlékaként a gondokon való felülemelkedést, a túlélést és a reménységet szimbolizálja.

Az újjászületés kápolnáját Márfi Gyula érsek szentelte fel, az épületet Róna Tamás, az Alföld régió főrabbija, Polgárdi Sándor, a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye esperese és Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke áldotta meg.


   MTI-fotó

A kápolna átadása után több száz emlékező indult el gyertyákkal a lakóparkból, a fáklyás menet útja az elbontott házak helyén létesített emlékparkban ér véget, a Rotary Háznál.

A Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.