Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hátrányos helyzetű fiataloknak segítenek

2012. október 4. 21:55
Ötödik alkalommal rendezi meg november 17-én jótékonysági gálaestjét a belvárosi tornacsarnokban a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Csütörtökön az Ipari Szakközépiskola és Gimnázium könyvtárában Molnár F. Roland, az egyesület elnöke sajtótájékoztatón számolt be a részletekről. Elmondta, hogy az elmúlt öt évben 1100 gyereket támogatott a 116 taggal és 40 önkéntessel rendelkező egyesület. Az idei gálán tizenhat fiatalt díjaznak majd, és tíz vállalatot is kitüntetnek a hátrányos helyzetű gyerekek támogatásáért.

Az elnök elárulta: az egyesület támogatóinak száma idén először haladja meg a kétszázat, arra pedig különösen büszkék, hogy a megalakulásuk óta egyetlen szponzor sem lépett vissza az együttműködéstől. A gálaestre háromszáz vendéget várnak, előre láthatóan nemcsak Veszprémből, de Zánkáról is sokan vesznek majd részt a rendezvényen.


Némedi Lajos és Molnár F. Roland

Némedi Lajos, Veszprém alpolgármestere szerint példaértékű az a munka, amit az egyesület a hátrányos helyzetű fiatalokért végez. Az, hogy már az ötödik gálaestre készülnek jelzi, hogy nem csak egy pillanatnyi fellángolásról van szó, hanem kitartó, fél évtizedes folyamatos együttműködésről. Az alpolgármester örömét fejezte ki, hogy a támogatott fiatalok maguk is szívesen segítenek egymáson, és aktív részeseivé válnak a város kisebb-nagyobb közösségeinek.

A rendezvényen részt vesz dr. Márfi Gyula érsek is, aki ezúttal nemcsak az egyesület örökös tagjaként és lelkes támogatójaként lesz jelen, hiszen a helyszínt is az egyház adja: a gálaestet a belvárosi tornacsarnokba szervezik.


Vellai László

Az idei gálaest előkészítése során először lépték át a városhatárt: Vellai László, a zánkai Egry József Középiskola, Szakiskola és Kollégium igazgatója is a kezdeményezés mellé állt. Elmondta: az ő iskolájukban is sok érintett fiatal tanul, így mindenképp csatlakozni akart a nemes kezdeményezéshez.

Veszprémben három iskola: a Táncsics, a Közgazdasági és az Ipari vesz részt a szervezésben. Szathmáry Árpád, a Veszprémi Közgazdasági Szakközépiskola igazgató kifejtette, hogy bár a Közgáz nem kimondottan keresztény iskola, de mindig a keresztény értékrendet képviselték. Ennek része a szegények és rászorulók megsegítése az iskola lehetőségeihez mérten. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy képletesen szólva a fiataloknak nem halat adnak, hanem megtanítják őket halászni.


Irányi László és Szathmáry Árpád

Irányi László, az Ipari Szakközépiskola és Gimnázium igazgatója szintén örömmel nyugtázta, hogy már ötödik éve működhetnek együtt az egyesülettel. Elmondta, hogy az egyesület nagy segítséget jelent a fiatalok támogatásában, éppen ezért az iskola is folyamatosan támogatja a szervezet munkáját, rendezvényeit.

A november 17-én, szombaton 19 órakor kezdődő gálaesten Tóth József áll majd a lemezjátszó mögött, aki retró zenékkel szórakoztatja az egybegyűlteket. Az est sztárvendége a Petőfi Színház művésze, Halas Adelaida lesz. Jegyeket a Pannon Várszínház és a Petőfi Színház jegyirodáiban, illetve a Hofa Travel utazási irodában lehet váltani. A bevételt teljes egészében a hátrányos helyzetű fiatalok támogatására fordítják.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.