Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Még tart a nyomozás a kolontári porszennyezés ügyében

2012. október 4. 8:29 // Forrás: MTI
A tavaszi kolontári porszennyezés ügyében még tart a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) által elrendelt nyomozás - közölte az ORFK sajtószolgálata az MTI érdeklődésére. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A környezetkárosítás bűntett megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folyó nyomozás érdekeire hivatkozva az ügyről többet nem közöltek.

Az NNI szóvivőjének korábbi közleménye szerint a nyomozóhatóság eljárása a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség feljelentése alapján áprilisban indult. A zöldhatóság idén tavasszal Kolontár külterületén, Lőrintepusztán üzemelő mérőállomása a viharos erejű szél miatt többször extrém magas szállópor-koncentrációt mutatott ki. A tározóktól délre elhelyezett mérőállomáson olyan magas porszennyezettséget mértek, amelynek rövid idejű hatása is jelentős egészségügyi kockázatot jelent.

A Veszprémi Bányakapitányság május óta több határozatban kötelezte a vörösiszap-tározókat üzemeltető Mal Zrt.-t a kazetta lefedésére. Idén nyáron több helyszíni ellenőrzésen megállapították, hogy a cég folyamatosan végzi a IX-es és az iszapömléskor megsérült X-es vörösiszap-tároló lefedését, nedvesítését a végrehajtást elrendelő végzésnek megfelelően. A munkálatok a végükhöz közelednek; a legutóbbi közlés szerint a X-es iszaptározó több mint felét már beborították földdel az előírások szerinti vastagságban, és további 7,5 hektáron mentesítették a területet.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.