Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprémbe jön az Omega

2012. október 3. 18:27 // Forrás: MTI
Az október 6-i budapesti Sportaréna-koncert után az 50. születésnapját ünneplő Omega együttes december végén, a két ünnep között Veszprémben is fellép a jubileumi év lezárásaként. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

"A szombati koncertre, amely a Papp László Budapest Sportarénában lesz, már minden jegy elkelt, ezért úgy döntöttünk, hogy a nagy érdeklődésre tekintettel az Omega a jubileumi év végén még két nagy fellépést tart és a két ünnep között előbb a debreceni Főnix-csarnokban, majd a veszprémi Arénában is játszik" - mondta Kóbor János, a zenekar énekese szerdán az MTI-nek. A pontos időpontokat hamarosan bejelentik.

A frontember akkor beszélt erről, amikor néhány újságíró társaságában szemrevételezte a szombati koncert helyszínét, a Papp László Budapest Sportarénát, ahol csütörtökön kezdik meg a színpad építését és az előkészületeket a látványosnak ígérkező estére.

Trunkos András, a jubileumi Omega-év főszervezője kifejtette, hogy az október 6-i koncert 20 órakor kezdődik, az együttes ötöse mellett végig színpadon lesz a Danubia Szimfonikus Zenekar hatvan tagja, de Szekeres Tamás gitáros és Szöllősi Kati basszusgitáros is játszik az este során. Lesznek szimfonikus blokkok az Omegával közösen, lesznek úgynevezett rapszódiablokkok (ebben Benkő László billentyűs és Debreczeni Ferenc dobos mellett a szimfonikus átiratokat készítő Gömöry Zsolt billentyűs játszik a Danubiával), a rockos blokkokban pedig csak az Omega fog zenélni.

zenekar énekese szerdán az MTI-nek. A p"A szokásoshoz képest a színpadot hátrább toljuk, hogy több néző férhessen el, emiatt a technikán is változtatni kellett, a vetítés ledfalakkal fog menni" - mondta Trunkos András a helyszínen.

Mint hozzátette, az Omega 32 dalt játszik a szűk háromórás szombati koncerten.

A Magyar Televízió húsz kamerával rögzíti az eseményt, és a koncert karácsony előtt kerül képernyőre. A tervek szerint az m1-en és az m2-n egy időben fog menni az adás, és Magyarországon eddig még nem látott módon a csatornákon különböző kameraállásokból lehet nyomon követni a történéseket.

Az Omega minden idők egyik legsikeresebb magyar rockzenekara; első koncertjét 1962. szeptember 23-án adta a Műegyetemen. A hatvanas évek második felében első közép-kelet-európai zenekarként turnézhatott az Egyesült Királyságban. Az együttes világszerte több mint 50 millió albumot adott el, ebből csak az 1977-ben megjelent Time Robber (Időrabló) című angol nyelvű lemez egymillió példányban fogyott. Itthon eddig tizenhat stúdiólemez mellett több válogatás, koncertalbum és DVD jelent meg.

A zenekar felállása 1971 óta állandó: Kóbor János - ének, Benkő László - billentyűs hangszerek, Molnár György - gitár, Mihály Tamás - basszusgitár, Debreczeni Ferenc - dob.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.