Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egyeztetnek a MÁV ÁBE károsultjainak ügyében

2012. október 3. 8:41 // Forrás: MTI
Még folynak az egyeztetések a MÁV Általános Biztosító Egyesület (MÁV ÁBE) károsultjainak ügyét rendező jogszabályról, ha azok lezárulnak, a parlament elé kerülhet a tervezet - válaszolta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Korondi Miklós (Jobbik) írásbeli kérdésére. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az országgyűlés honlapján olvasható válaszában a miniszter kiemeli, hogy a kormány a MÁV ÁBE károsultjainak ügyében mielőbb olyan megoldást szeretne találni, amely összhangban áll az alaptörvényben foglaltakkal, és kiállja az Alkotmánybíróság utólagos normakontrollját.

Hozzátette, hogy a kártérítési igények rendezésében érintett közigazgatási és érdekképviseleti szervek bevonásával jelenleg is folynak az egyeztetések, a rendezés során a gyakorlatban felmerülő problémák megelőzését is szem előtt tartva.

A nemzetgazdasági miniszter emlékeztet arra, hogy az Alkotmánybíróság (AB) hivatalból eljárva megállapította, hogy az Országgyűlés alkotmányellenességet idézett elő azzal, hogy nem szabályozta a 2010. január 1-je előtt felszámolás alá került biztosítóval kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésen alapuló kártérítési igények érvényesíthetőségét, egyúttal felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának az AB határozatban foglalt határidőig tegyen eleget.

Az AB példálózó jelleggel felvázolta a mulasztás orvosolásának egyes irányait, így például az állam saját elhatározása alapján történő közvetlen helytállást, a felelősségbiztosítók által erre az esetre képzett másik pénzalapból kielégítést lehetővé tevő szabályozást, vagy valamennyi, volt MÁV ÁBE-biztosított számára előírt pótbefizetési kötelezettséget.

A kérdéskört az alkotmányossági szempontok figyelembevételével úgy kell megoldani, hogy a szabályozás alkalmas legyen a vagyonelszámolási eljárás megfelelő és gyors lezárásához - emelte ki válaszában Matolcsy György. 

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.