Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fico: fontos érdek a jószomszédi kapcsolat

2012. október 2. 17:28 // Forrás: MTI
Robert Fico szlovák miniszterelnök szerint hazájának igen fontos érdeke, hogy jószomszédi, baráti kapcsolatot ápoljon Magyarországgal, és ehhez a kisebbségek is hozzájárulhatnak. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A szlovák kormányfő Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel közösen kedden átadta a Pilisi Szlovákok Központját Pilisszentkereszten. Az ünnepségen mondott beszédében Robert Fico kiemelte, a központ felépülése azt bizonyítja, hogy ha mindkét oldalon megvan a szándék, akkor a kényes kérdéseket is meg tudják oldani.

A politikus az Orbán Viktorral korábban folytatott megbeszéléséről azt mondta, konstruktív, pragmatikus volt a tárgyalás, áttekintették a két ország közötti együttműködés területeit. A gazdasági válság megoldásában az országok eredményesebbek, ha együttműködnek - mutatott rá.

Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök közös nyilatkozatot írt alá a Komárom és Révkomárom közötti Duna-híd megépítéséről, valamint a két ország közlekedési kapcsolatainak fejlesztéséről. A kormányfők kedden Pilisszentkereszten, a Pilisi Szlovákok Központjának átadásán írták alá a dokumentumokat.

Orbán Viktor rámutatott: ma a szlovák-magyar közös határon átlagosan 24 kilométerenként van összeköttetés, a mostani egyezménnyel azonban célul tűzhető ki az, hogy a jövőben 7,5 kilométerenként legyen közúti kapcsolat a két ország között.

"A Pilisi Szlovákok Központja a két nemzet együttes erőfeszítései révén épült fel. Azért előremutató eredmény ez, mert tudjuk, voltak nehézségek és viták, de a két népnek, a két országnak együtt, együttes erővel sikerült legyőznie az akadályokat" - mondta a kormányfő.

Orbán Viktor beszédében egyúttal hangsúlyozta: a magyar kormány arra törekszik, hogy a szlovák kisebbség otthon érezhesse magát Magyarországon, és azt szeretné, ha a szlovákiai magyar kisebbség is otthon érezné magát Szlovákiában.

Orbán Viktor rámutatott: ma a szlovák-magyar közös határon 28 helyen van közúti kapcsolat, vagyis átlagosan 24 kilométerenként van összeköttetés, a mostani egyezménnyel azonban célul tűzhető ki az, hogy 90-re nőjön a közúti kapcsolatok száma, s így a jövőben 7,5 kilométerenként lenne összeköttetés a két ország között.

A magyarországi 15 kilométeres határövezetben 366 település található több mint 790 ezer lakossal, a szlovák oldalon pedig ez a szám 543 település és 1 millió 368 ezer lakos. Összesen tehát 2 millió 160 ezer embert érintenek a fejlesztések több mint 900 településen - részletezte a kormányfő. "Mindezzel nagy lökést adunk a térség gazdasági életének" - mondta Orbán Viktor.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.