Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nyomravezetői díjat tűztek ki

2012. szeptember 27. 9:28 // Forrás: MTI
Kétszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség a badacsonyi harmincéves szőlő megrongálójának kézre kerítése érdekében.

Kómár Viktória, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére szükséges intézkedéseket megteszi; a rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli.

Tájékoztatása szerint a tapolcai rendőrkapitányság folytat nyomozást rongálás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki ez év augusztusában a Szeremley Szabó László tulajdonában lévő, a Villa Sandahl Kft. művelése alatt Magány dűlőn körülbelül fél hektárnyi, nyolc sorban álló rajnai rizling fajtájú szőlőtőkéket 20 centiméter magasan garázda módon megcsonkolt. Hozzátette: a bűncselekménnyel okozott kár másfél millió forint.

Földi Bálint, a Villa Sandahl munkatársa az eset észlelése után az MTI-nek azt mondta: a harmincéves szőlőtőkékkel könnyedén elbírtak a vandálok, mivel ezt a területet éppen átalakították, fiatalították, így a töveket metszőollóval el lehetett vágni. Ezen a területen ez lett volna az első szüret. A csonkításnál is nagyobb kár keletkezhet, ha a régi, értékes ültetvény a barbár beavatkozás miatt elpusztul - tette hozzá. Akkor a borászat munkatársa kizártnak tartotta, hogy a tettet szőlő- vagy bortermelő ember követte el, bár úgy vélte, tudatában volt, mekkora kárt okoz. 

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.