Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Itthon kell tartani a fiatalokat

2012. szeptember 26. 9:41 // Forrás: MTI
A kormány ifjúságpolitikájának alapvető célja, hogy itthon tartsa a fiatalokat - jelentette ki az Új nemzedék jövőjéért program koordinációjáért felelős miniszteri biztos kedden Egerben. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Ehhez olyan tudást és életkörülményeket kívánnak biztosítani a felnövekvő nemzedékeknek, amelyek a biztos egzisztencia, majd a családalapítás alapjai lehetnek - közölte Mihalovics Péter az Egri Ifjúsági Kerekasztalt követő sajtótájékoztatón.

Ennek érdekében fogalmazza meg a kormányzat széles körű társadalmi vita nyomán az Új nemzedék jövőjéért programot - tette hozzá.

Mint mondta, először egy vitairat készült el sikeres fiatalok bevonásával, majd országosan mintegy ötven helyszínen kérték ki a helyi fiatalok és civil szervezetek véleményét.

A munka nagy eredménye az új diákigazolvány szeptemberi bevezetése, ez a korábbinál jóval szélesebb körű kedvezményeket és szolgáltatásokat biztosít a fiatalok számára.

Ugyancsak létrehozták az ifjúsági egyesületek, szervezetek támogatását szolgáló alap kezelését ellátó Új nemzedék kollégiumot, amelyen keresztül százezer és ötmillió forint közötti támogatást igényelhetnek a pályázók.

Fontos céljuk az identitás erősítése, annak az attitűdnek a kialakítása, amelynek a lényege: törődöm a hazámmal, mert a hazám is törődik velem - hangsúlyozta a miniszteri biztos.

A kerekasztal résztvevői egyetértettek abban, hogy sikeres Egert és sikeres Heves megyét csak sikeres fiatalokkal lehet építeni - mondta Mihalovics Péter.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.