Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az elkötelezett hit jutalma

2012. szeptember 24. 19:59
Elkötelezettségéért és szilárd erkölcsi alapokon nyugvó munkásságáért 16 katolikus közoktatásban dolgozó személy vehette át hétfőn a Szent Gellért-díjat az Érseki Palotában. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A rendezvényt nyitó ünnepi szentmise és műsor után az esemény vendégei az Érseki Palotába vonultak. A programon a város nevében Némedi Lajos alpolgármester és Halmay György önkormányzati képviselő jelent meg.

Dr. Mail József, a Veszprémi Főegyházmegye gazdasági védnöke és a pápai Szent István Római Katolikus Általános Iskola lelki igazgatója beszámolt arról, hogy immár Ajkán is van katolikus oktatási intézmény. Hozzátette, ez azt jelenti, hogy egyházuk immár a megye minden nagyobb városában képviselteti magát. Elmondta, országosan a katolikus egyház 42 tanintézményt vett át.
A Szent Gellért-díjakat dr. Márfi Gyula érsek adta át. Arany fokozatú díjat kapott Paulics Piroska, a Veszprémi Érsekség hitoktatója, és dr. Mail József is. További 14 katolikus oktatási intézmény alkalmazottja pedig ezüst fokozatú elismerést vehetett át, továbbá könyvjutalomban részesült László Dezső atya, a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola lelki igazgatója.

A Gizella Emlékérem ezüst fokozatát 6 fő vehette át, az arany fokozatot pedig maga dr. Márfi Gyula vihette haza. Az érsek nagyban hozzájárult a Veszprém megyei katolikus iskolarendszer kiépítéséhez, megkönnyítve a keresztény szülők dolgát, indokolta meg a döntést dr. Mail József.
 

Horák János
Kovács Bálint
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.