Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Új segítséget kapnak a civilek

2012. szeptember 19. 16:30
Megyénkben is megkezdte működését a Civil Információs Centrum, amire a Veszprém Megyei Civil Hálózatért Közhasznú Egyesület pályázott és nyert 35 millió forintos támogatást. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Civil Információs Centrum címpályázatot Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium hirdette meg a civil szervezetek számára. A cím birtokosai az általuk nyújtott szolgáltatásokkal szakmai támogatást nyújtanak a civil szervezetek működéséhez, segítik fenntartásukat és elősegítik az állami támogatások felhasználását.


Varga Endre

A 2014 végéig szóló szerződés részleteit Varga Endre szakmai vezető ismertette az érdeklődőkkel. Emlékeztetett, az ezredfordulón körülbelül kétezer civil szervezet működött a megyében, ez a szám mára 3500-ra emelkedett, így elengedhetetlen ezek támogatása, szakmai segítése, hiszen az elmúlt években megerősödve egyre több önkormányzati feladatot vállaltak magukra. Ebben nagy segítséget nyújtott – a továbbra is működő – civil ház, a centrumok azonban nagyobb feladatkört látnak el.


Meleg Tamás

Meleg Tamás projektmenedzser elmondta, a részletes célok megfogalmazása előtt igényfelmérést tartottak a civilek körében, ezt követte a projekt részletes kidolgozása. Az egyesületek, alapítványok képviselőit többek között tanácsadással, információs és irodatechnikai szolgáltatásokkal, valamint rendszeres képzésekkel várják. Mindezek finanszírozására az Államreform Operatív Program biztosít anyagi forrásokat, a projekt 30 hónapjára, 2014 végéig 35 millió forintot. Hasonló intézmény az ország minden megyéjében, valamint Budapesten kezdte meg működését.

A Civil Információs Centrum működésével kapcsolatos további részletek megtalálhatók a www.civilhazveszprem.hu weboldalon.


A pályázati kiírás szerint a civil információs centrumok tevékenységük keretében az alábbi feladatokat látják el:
a) igény esetén közreműködnek a civil szervezetek e törvény szerinti adminisztratív (elektronikus úton teljesítendő) kötelezettségeik teljesítésében,
b) elősegítik a civil szervezetek és a megyei, települési, valamint kisebbségi önkormányzatok együttműködését,
c) részt vesznek a civil szervezetek és az üzleti szféra kapcsolatainak és együttműködési lehetőségeinek fejlesztésében,
d) folyamatos működésű szakmai tanácsadási rendszert működtetnek jogi, közhasznúsági területen; pénzügyi, könyvelési, adózási kérdésekben; pályázati módszerekre, technikákra vonatkozóan; számítógép-kezelés területén,
e) folyamatos információszolgáltatást biztosítanak az e törvény szerinti intézkedések végrehajtásának megvalósulásáról,
f) az e célra létrehozott számítógépes rendszeren keresztül adatot szolgáltatnak a Civil Információs Portál számára az a)-e) pontok szerinti feladatokkal kapcsolatos adatok és információk terjesztése érdekében.
(2) A civil információs centrumok kötelesek együttműködni egymással és a szakmai hálózatokkal az
(1) bekezdés szerinti célok teljes körű megvalósítása érdekében.
Cseh Zoltán
Kovács Bálint
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.