Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nagyobb a rend, mint két éve

2012. szeptember 19. 8:42 // Forrás: MTI
Pintér Sándor belügyminiszter szerint ma lényegesen nagyobb a rend az országban, mint két éve, a kormányváltás idején. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A tárcavezető a közmédiának adott interjújában emlékeztetett arra, hogy két éve jogszabály-módosításokkal alapozták meg a rendteremtést, így például lehetővé tették, hogy a szabálysértéseket elzárással büntessék.

Pintér Sándor a rendőrségi átalakításokról szólva azt mondta, már hivatalba lépésekor megállapították azokat az objektív mérőszámokat, amelyek alapján a rendőri vezetőket és egységeket minősíteni lehet. Hozzátette: a türelmi idő lejártával a rendőri vezetőknek "ezeket a mérőszámokat hozniuk kellett".

Közölte, a minősítések során 23 bűncselekmény típus, illetve elv alapján mérlegeltek; ezek között említette az elkövetett bűncselekmények számát, az adatok alakulását az előző évhez, valamint a rablások, a betöréses lopások felderítési számait. Jelezte: "akik mentek, azok nem javítottak, hanem rontottak", ezért kért fel másokat ezekre a posztokra.

Ezzel összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy az érintett rendőri vezetőket nem elbocsátották, hanem más beosztásba helyezték.

Arra a felvetésre hogy "alvilági figurák magukkal rántottak magas rangú rendőri vezetőket", a belügyminiszter elmondta: titkosszolgálati eszközökkel és módszerekkel gyűjtöttek adatokat a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai, és amikor a kellő bizonyítékokat sikerült begyűjteniük arra, hogy milyen szintig ért el az alvilági vesztegetés a rendőrségen belül, akkor az ügyet átadták a Legfőbb Ügyészségnek. Arra a kérdésre, mindezek alapján mennyire érinti a korrupció a rendőrséget, Pintér Sándor azt mondta, a rendőrség kevésbé fertőzött, mint a társadalom többi része.

A korkedvezményes nyugdíj megszüntetéséről azt mondta, 70 és 100 között van azoknak a száma, akik kérték a szolgálatba való visszahelyezésüket. Ez, mint mondta, nem sok, de nem is kevés. Kitért arra is, eddig heten jelezték, hogy a rendőrség állományából el kívánnak menni azok közül, akik az átszervezés következtében más beosztásba kerültek.

A belügyminiszter arról is beszélt, hogy 4.200 rendőr kiképzését kezdték meg miniszteri kinevezése óta, és a kiképzéseket követően 3.500-zal nőtt a rendőri létszám.

A közfoglalkoztatás eredményességéről szólva elmondta, jelenleg 210 ezerre tehető az ebben a körben dolgozók száma, de többen jelentkeznek a munkára, mint ahány embert fogadni tudnak.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.