Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Budapesti lovas a Nemzeti Vágta győztese

2012. szeptember 16. 21:58 // Forrás: MTI
Budapest-Ferencváros lovasa, Vass Jennifer nyerte Cordoba nevű lován a 2012-es Nemzeti Vágta döntőjét a fővárosi Hősök terén vasárnap. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A győztes lovas az ünnepélyes díjátadón ötmillió forintos jutalmat és a verseny vándorkardját, egy 1848-as huszárkardot vehetett át az összegyűlt közönség előtt.

Vass Jennifernek nem ez volt az első vágtaszereplése, korábban végzett már döntőben negyedik helyen. Cordoba nevű lova kilencéves herélt magyar félvér, amelyet mindössze három hete lovagol.
    A második helyezett Német János, Baja lovasa egymillió forintot, a Tata színeiben lovagló harmadik helyezett Mátyás Edina Daniella pedig félmillió forintos jutalmat kapott.

A vasárnap esti döntő volt az immár hagyománnyá vált, a lovas szakmát és a lovak kedvelőit öt éve a Hősök terére csábító lovas esemény csúcspontja, de a nap során több győztest is avattak. A kishuszár vágtán Kulisity Anikó ért elsőként célba Mózes nevű lován, míg a fogatvágtán Tieger Endre aratott győzelmet.

Az idei jótékonysági sztárfutam nyertese a Remény nevű lován versenyző Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó a Paci Doki Alapítványt támogatja a győzelmével járó százezer forinttal.

Az ötödik Nemzeti Vágta a korábbiakhoz hasonló módon nem csak a lovakról szólt, hasonló fontos szerepet kaptak a lovasok által képviselt települések, amelyek az 56-osok terén saját standdal mutatkozhattak be. A kulináris élvezetek kedvelői is találhattak kedvükre valót az Országkonyha étel- és italkülönlegességei között. A programokat kézműves és népművészeti bemutatók színesítették a Nemzeti Vágta ideje alatt.
 

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.