Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rendeződhetnek a likviditási gondok

2012. szeptember 13. 17:18
A szeptemberi közgyűlésen Porga Gyula polgármester beszámolt az önkormányzat első féléves gazdálkodásáról. Szeptember 30-ig minden korábban nem teljesített számlát befizetnek. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az önkormányzat és intézményei az első félévben (hitel, valamint függő átfutó tételek nélkül) 7.369.952.000 Ft bevételt realizáltak, mely az éves tervezett bevétel 44,6 %-a. Az időarányosan alacsonynak számító összeg több tényezőből áll össze.

A normatív- és színházi támogatások, valamint a helyben maradó SZJA együttesen 53,4 százalékra teljesült. A Társadalombiztosítási Alaptól származó bevétel aránya a módosított előirányzathoz képest 53,9 százalékos. A támogatásértékű bevételek 28,3 százalékban teljesültek – az alacsony arány annak tudható be, hogy ezen források nagy része a feladatok teljesítését követően áll rendelkezésre, és a teljesítés sem időarányos. A gépjárműadóból és a helyi adókból együttesen a tervezett bevétel 44,6 százaléka realizálódott, ami az adófizetés ütemezését tekintve jónak mondható.


Porga Gyula

Az intézményi működési bevételek teljesítése (45,1%) alatta marad az időarányosnak. Intézménytípusonként eltérő a teljesítés: az óvodák átlaga 55,6 százalékos, az általános iskoláké 60,3 százalékos, a középfokú oktatási intézményeké 61,6 százalékos, az egészségügyi és szociális intézményeké 54,5 százalékos, a közművelődési intézményeké 49,6 százalékos. A közművelődési intézmények tevékenysége erősen szezonális jellegű, ezért a teljesítési arány lényegesen alatta marad az intézményi átlagnak.

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és intézményei 2012. I. félévében 7.516.324.000 Ft (kiegyenlítő, függő, átfutó és finanszírozási műveletek nélkül) kiadást regisztráltak, mely a módosított előirányzat 40,7 százaléka. A működési kiadások alakulása 48,3 százalékos, a felhalmozási, felújítási kiadásoké 23,2 százalékos.

Intézményi szinten belül az óvodák teljesítési mutatója 52,8%, az általános iskoláké 53,3%, a középfokú oktatási intézményeké 51,8%, az egészségügyi és szociális intézményeké 53,3%, a közművelődési intézményeké 54,8%. A beszámoló adatait elemezve fel kell készülni, hogy néhány intézmény esetében többlet támogatásra lesz szükség.


Gerstmár Ferenc

A Polgármesteri Hivatal tevékenységéhez kapcsolódó működési kiadások teljesítése 45,8 százalékos. Az önkormányzat intézményekhez nem telepített működési kiadásai 34,3 százalékban realizálódtak. Ezen belül a szociális jellegű kiadások teljesítési mutatója 48,7 százalékos, a kommunális jellegűeké 27 százalékos.

A 2012. évben tervezett 3.600.000.000 Ft 3 éves futamidejű működési hitel (melyet a december végére kivonandó likvid hitelállomány kiegyenlítése miatt terveztek) közbeszerzési eljárása eredménytelen volt, csakúgy, mint a beruházási hiteleké. Mindkét eljárás során a részvételi szakasz eredményes volt, ajánlattételre nem került sor. A második félév folyamán ismételt közbeszerzési eljárás lefolytatása válik szükségessé.

Porga Gyula polgármester elmondta: a költségvetésben nagy összeggel szereplő hitel lehívása nem járt sikerrel. Az ingatlanértékesítésből származó bevétel viszonylag alacsony szám, de a közgyűlés szeptemberi ülésén is újabb előterjesztések elfogadásával dolgozott azon, hogy az előírt arányt teljesítsék. Elkezdődtek a tárgyalások az OTP-vel, remélhetőleg sikerül olyan megállapodást kötni, amely megoldja a likviditási nehézségeket. A nyáron jellemző problémákat a szeptember 15-i adófeltöltésből adódóan szeptember 30-ig megoldják, így minden, korábban nem teljesített számlát be tudnak fizetni. A polgármester úgy ítélte meg, hogy ezt a helyzetet külső körülmények, és nem az önkormányzat hibái okozták. A költségvetés, amelyre felelősséget vállaltak, az tartható, kiszámítható és stabil.

Katanics Sándor, a Demokratikus Koalíció képviselője kifejtette: nagyon nagy bajok voltak az elmúlt időszakban, rogyadozó lábakon álló költségvetéssel a veszprémi adófizetők fegyelmezettségének köszönhetően jutottunk csak levegőhöz. Az utóbbi hónapokban számos intézménynek kenyéren és vízen kellett élnie, csak a saját bevételeik terhére fizethettek ki bármit. Katanics Sándor kifejezte abbeli aggodalmát, hogy ez a helyzet a közeljövőben megismétlődhet. Hozzátette: közel 2500 munkavállalónak hónapok óta nem fizették ki a cafeteriát, az önkormányzat ezt máig sem rendezte, és ezzel több mint 30 milliós elmaradást halmozott fel. A havi hatvanezerből élő embereknek a nyáron nagyon hiányzott ez az 5200 forintos plusz bevétel. Mivel a központi költségvetés nem az elvárt ütemben finanszírozta az önkormányzatot, csak a pénzügyi iroda munkatársainak szakmai tudásának köszönhető, hogy az elmúlt nyolc hónapot túléltük.


Brányi Mária

Gerstmár Ferenc, a Lehet Más a Politika képviselője javasolta a tavaly megalapított gazdasági tanácsadó testület kibővített ülésének összehívását. Megjegyezte: a költségvetés-módosításokról nem csatolták a testület állásfoglalását, pedig a kiváló szakemberek véleményét érdemes lenne meghallgatni.

Erre reagálva Porga Gyula polgármester kijelentette: folyamatos a kapcsolat a testülettel, ha igény van rá, nem kizárt, hogy a jövőben gyakrabban kérik fel őket állásfoglalásra.

Brányi Mária alpolgármester elmagyarázta, hogy a város nem folyamatos bevételekkel gazdálkodik. Az adóbevételek két időpontban: márciusban és szeptemberben realizálódnak. A vagyongazdálkodás területén jelentős bevételt terveztek. A pályázati értékesítések menetrendje alapján nem nehéz kitalálni, hogy sikeres tendencia esetén is csak szeptember-október környékén történetnek meg az értékesítések.  

Schöngrundtner Tamás
Kovács Bálint
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.