Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Zarándoklat indul Balatonalmádiból

2012. szeptember 13. 7:13 // Forrás: MTI
Pénteken indul a Balatonalmádiból Sümegre tartó zarándoklat, amelyet kilencedik alkalommal rendeznek meg; a sümegi főbúcsúra vasárnap érkeznek meg a résztvevők. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Erről Szabó Tamás, a zarándoklatot szervező Mária Út Közhasznú Egyesület elnöke beszélt az MTI-nek. Az egyesület elnöke beszámolt arról, hogy a Sümegre tartó zarándoklat "lelki mozgalommá" bővült, ugyanis mára már nemcsak Balatonalmádiból, hanem húsz településről érkeznek a hívek a főbúcsúra, amelyen általában mintegy ötezren vesznek részt, közülük hét-nyolcszáz zarándok.

A zarándokok a balatonalmádi Szent Imre-templomtól indulnak gyalogosan a mintegy 80 kilométeres útra. Az útvonal általában földúton vagy gyenge forgalmú közúton át vezet. A szállás pénteken Vászolyon, szombaton Tapolcán lesz - jegyezte meg.

Emlékeztetett arra: a kezdeményezés a sümegi zarándoklatok hagyományának felélesztésére született 2003-ban, hogy minél többen jussanak el a ferences rend gondozásban lévő sümegi kegyhelyre.

A zarándoklat részletei megtekinthetők a www.mariaut.hu honlapon.
 

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.