Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

„Nem gyűlölet-roadshow”

2012. szeptember 12. 19:08
A Magyar Élet Menetét értékelte Kovács Rajmund, a Jobbik veszprémi elnöke a szerdai sajtótájékoztatón. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

„A magyarok olyan országban akarnak élni, ahol az egzisztencia megteremtésének nem az egyetlen módja a szülőhazájuk elhagyása. A Magyar Élet Menetével az a célunk, hogy megmutassuk a hatalomnak, hogy amit eddig tettek, az szemfényvesztés.” – nyilatkozott Kovács Rajmund, a Jobbik veszprémi elnöke.

Elhangzott, ellentüntetést tartott több párt és civil szervezet is, akik a Jobbik békés megmozdulását „gyűlölet-roadshow”-nak nevezték. A politikus kijelentette, akik a Magyar Élet Menete ellen tiltakoznak, azok a magyar élet ellen tiltakoznak. Hozzátette ezek az emberek megmozdulásukkal a megszorítások, a gyarmatosító IMF, és a maradék függetlenségünket is elvevő Európai Unió mellett álltak ki.

Ma Magyarországon tiltott a náci jelképek használata, a fasiszta és náci jelzőt azonban bárki ráragaszthatja embertársaira minden alap nélkül. Ezekkel a szavakkal a hétvégén olyan hazájukat és igazságot szerető fiatalokat illettek, akik soha életükben egy pofont sem adtak senkinek, jelentette ki a Jobbik veszprémi elnöke.

Kovács Rajmund hangsúlyozta, azok demonstráltak a menetük ellen, akiknek a szellemi elődeik a rendszerváltás előtt kötelezővé tették a felvonulásokat. Hozzátette, a Magyar Élet Menetére minden résztvevő önként jött el, nem pedig parancsra.

Atrocitás csupán egy történt, amikor a Haszkovó lakótelepen egy kisebb, főként tizenévesekből álló csapat zászlókkal és bekiabálásokkal provokálta a felvonulókat. Erről az esetről videofelvétel is készült, amin az hallatszik „Azt teszem, amit Veszprém vezetősége akar. Ezek után én mit csináljak?” A Jobbik veszprémi elnöke hangsúlyozta, a felvétel alapján nem áll szándékukban kijelenteni, hogy a város vezetősége küldte oda a provokátorokat, de követelik, hogy Porga Gyula polgármester álljon ki a nyilvánosság elé, és nyilatkozzon az ügyben.

Kovács Rajmund kritikával illette a szeptember 8-án, az ATV honlapján megjelent, demonstrációhoz kapcsolódó egyik cikket is. A honlapon a felvonulók székely zászlóját összekeverték az iráni zászlóval, valamint Marian Cozma nevét sem helyesen írták le. A politikus szerint a cikk írója ezzel megsértette a székelyeket, és az elhunyt kézilabdás emlékét is.

A Jobbik veszprémi elnöke felhívta a figyelmet a Veszprémi Napló felmérésére, amelyben az áll, hogy a veszprémiek 80 százaléka szerint a Jobbik védelmezi a magyar életet, 11 százalékuk szerint a párt ellenállást vált ki a demokrácia híveiből, és csupán 9 százalékukat félemlíti meg. Kovács Rajmund hangsúlyozta, a Jobbik célja nem a megfélemlítés, hanem Magyarország jövőjéért szeretnék kiállni, aminek a módja az, hogy minél több embernek elmondják, rossz fele haladnak a dolgok, és változásra van szükség.  

Horák János
vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.