Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elhunyt Foky Ottó

2012. szeptember 4. 8:34 // Forrás: MTI
Nyolcvanöt évesen, hosszan tartó súlyos betegség után hétfőn meghalt Foky Ottó animációs filmrendező, bábtervező, reklámgrafikus. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Foky Ottó 1927-ben született Sárhidán. Tanítóképző főiskolát végzett rajztanári szakon, két évig pedagógusként is dolgozott. Tanítóként a rajz volt az eszköze, képregényekkel illusztrálta a diákok számára a tananyagot. Kollégái rábeszélésére jelentkezett a Magyar Iparművészeti Főiskolára (a mai MOME), ahol 1956-ban diplomázott díszlet- és bábtervezői szakon. Mestere Varga Mátyás, Miháltz Pál, Jiri Tranka, Hermina Trilova és pályatársa, Dargay Attila voltak.

A Pannónia Stúdióban 1956 és 1962 között tervező, 1962-től animációs rendező volt. Többek közt Imre István filmjeihez tervezett bábokat. Közös munkájuk emelte nemzetközi rangra a magyar animációs filmkészítést, ekkor született például a St. Gallen-i kaland című alkotás.

1961-ben részt vett a prágai, a belgrádi és a stockholmi magyar iparművészeti kiállításon, 1963-ban a Fényes Adolf Teremben önálló kiállítása is volt.

A Gyarmat utcában szervezett műtermet, ő lett a Bábfilm Stúdió alapítója és vezetője. Itt készült a többi közt Csukás István Mirr-Murrjának bábos macskafigurája, A legkisebb Ugrifüles, Misi Mókus és Bumba majom figurája. Egyike volt azoknak, akik tevékenyen részt vettek a magyar televíziózásban a gyermekműsorok megteremtésében, nevéhez fűződik például a Tévémaci figurája is.

1962-ben Foky Ottó rendezőként is bemutatkozott a Siker című filmmel, a szatirikus Így lövünk mi 1966-ban készült. Több száz esti mesét, gyerekfilmet, reklámfilmet rendezett és tervezett. Főbb művei: Bizonyos jóslatok, Bohóciskola (1956), Ellopták a vitaminomat (1967), Én, az egér (1969), Gyilkosság nokedlival (1970), Ezüst majom (1972), Mirr-Murr I-IV. sorozat (1973-75), A legkisebb Ugrifüles I-II sorozat (1976), La De sodora (1982), Misi Mókus kalandjai (1980-83), Éljen Szervác (1985), Makk Marci és Marcsi kalandjai reklámfilmsorozat, illetve a Süsüke, a sárkánygyerek (2000) című sorozat.

1987-ben nyugdíjba vonult, ugyanebben az évben a Vigadó Galériában volt gyűjteményes kiállítása. Feleségével, Foky Emmivel a '90-es években több mesekönyvet illusztrált.

Tevékenységét 1964-ben Munkácsy-díjjal, 1970-ben Balázs Béla-díjjal, 1977-ben érdemes művész, 1982-ben kiváló művész kitüntetéssel és mintegy 25 nemzetközi díjjal is elismerték.

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.