Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bekukkantó nap az Örömhír óvodában

2012. augusztus 24. 8:52
Az Örömhír Evangélikus Keresztyén Óvoda 2011 szeptemberében nyitotta meg kapuit: egy csoporttal, két óvodapedagógussal és egy dajkával kezdte meg működését. Ma nyílt napot tartanak. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az első év legfontosabb feladata volt a keresztyén szellemiség, a jó gyermek- és felnőtt közösség, a szokások és hagyományok kialakítása. Szeptembertől a második csoportot indítja az óvoda, mely pályázatok segítségével szeretné bővíteni eszközkészletét, tevékenységeinek körét.

- Szeretnénk a már hozzánk járó óvodások családjait meggyőzni jó választásukról, másrészt minél több család figyelmét felhívni arra, hogy érdemes hozzánk beíratni gyermekeit - mondta Rádóczy Ágnes intézményvezető. - Kiemelt feladatunknak tekintjük a lelki-testi egészség óvását és a teremtett világ, környezetünk védelmét.

Egy éves, a gyermekek és családjaik óvodai életét színesítik programtervet fogalmaztak meg: szeptember 17-én az óvoda első születésnapját ünneplik, szeptember 21-én egészségnapot, októberben biciklitúrát szerveznek, megemlékeznek a reformációról, decemberben adventi munkadélutánra, koncertre készülnek.

Az óvoda nyitott mindenki számára; szellemiségével, éves programjával, terveivel az érdeklődők megismerkedhetnek az augusztus 24-i bekukkantó napon. A pénteki nyílt napon 9 és 17 óra között a kicsiket és szüleiket játékkal, kézműves programokkal, barkácsolással várják a Deák iskola melletti óvodában 

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.