Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nagyobb türelem szükséges az utakon

2012. augusztus 21. 14:39
Az idegenforgalmi szezon még nem ért véget, ez a baleseti adatokban is megmutatkozik. A hosszú hétvégén egy ember életét vesztette térségünkben. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A Balaton közelsége miatt a Veszprém mellett elhaladó főutak forgalma a hétköznapi, de főleg a hétvégi időszakban erős növekedést mutat. A hőségben az összetorlódott kocsisorokban araszolás több türelmet, toleranciát és még inkább szabálykövető magatartást kíván a sofőröktől – hívja fel a figyelmet közleményében a Veszprémi Rendőrkapitányság.

Mint írják, „a nyári időszakban a baleseti okok közül kiemelkedik a követési távolság be nem tartása, a hirtelen fékezés és az elsőbbség meg nem adása, amely szabályszegések többnyire anyagi káros, vagy könnyű sérüléssel járó balesetet eredményeznek.”

Az állami ünnepet kísérő hosszú hétvégén Veszprémben és a környező utakon hét közlekedési baleset is bekövetkezett. A balesetek során keletkezett anyagi kár mellett két esetben az áldozatok könnyű sérülést szenvedtek, míg egy ember életét vesztette.

A rendőrség felhívjuk az állampolgárok figyelmét, hogy a nagy meleg és néhol akadozó forgalom ellenére is szabálykövető, kulturált, előzékeny magatartást tanúsítsanak a közlekedésben.  

vehir.hu
további cikkek
Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben közélet Átadták az idei Prima Díjakat Veszprémben Egy olimpiai bajnok úszó, egy festőművész és egy pedagógus is átvehette az égre törő íjászt a Veszprém megyei Prima Gálán péntek este. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nívós eseménye huszonegyedik alkalommal állított emléket a hazai mecénatúra egyik legnagyobb alakjának, miközben méltó módon ismerte el a helyi gazdasági, kulturális, sport és pedagógusi szcéna kiválóságait. ma 9:42 Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.