Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Úton vannak a tankönyvek

2012. augusztus 8. 16:26 // Forrás: MTI
A tankönyvek többsége már úton van az iskolákba a szeptemberi tanévkezdésre, idén közel négymillió tankönyvet szállít ki a Nemzeti Tankönyvkiadó (NTK) az intézményekbe. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Kiss János Tamás vezérigazgató a kiadó budapesti raktárában - ahol bemutatták a tankönyvek csomagolását és összeállítását is - elmondta: a közreműködő nyomdákban több mint kilencszázféle tankönyvet és munkafüzetet készítenek, ezzel összesen négyezer embernek adnak munkát.

A raktárból az első tanítási napig közel négymillió tankönyv elszállítását kell megszervezni.

A legnagyobb tankönyvkiadó több mint ezer szerzővel, közel ezer grafikussal, illusztrátorral, korrektorral és lektorral működik együtt a tananyagok elkészítésében. A munkát mintegy kilencszáz főt foglalkoztató terjesztői hálózat és a szintén ennyi dolgozót foglalkoztató nyomdák segítik - jelezte.

A kiadó hét magyar nyomdával működik együtt, és az összes évfolyam minden tantárgyához készítenek kiadványokat. Az általános iskolákban majdnem mindegyik tankönyv cérnafűzéssel készül, de egyre több - elsősorban középiskolai kiadványt - gyártanak speciális ragasztókötéssel, ami többéves tartós használatot tesz lehetővé.

A vezérigazgató közlése szerint a közoktatási tankönyvjegyzéken - a nemzetiségi és sajátos nevelési igényű tanulókat nem számítva - idén 3.832 kiadvány szerepel, amelyből 980 az NTK kiadványa.

Kitért arra, hogy a tanárok és a diákok egy évfolyam egy tárgyához átlagosan négy kiadványt használnak. A pedagógusok általában 2-3 kiadványt preferálnak évfolyamonként és tantárgyanként egy adott iskolatípuson belül, így bizonyos tárgyak esetében előfordul, hogy a teljes piac 99 százalékát 2-3 tankönyv fedi le.

A vezérigazgató kitért arra is, hogy a korábbi évek tendenciája folytatódik, az első évesek egyre kevesebben vannak, és 2005 óta évente átlagosan 2-3 százalékkal csökkent az iskolát megkezdők száma.

Kiss János Tamás a tankönyvpiacot és a tankönyvellátást érintő jogszabályi változásokról szólva felidézte, hogy október 1-től a tankönyvellátás szervezését a Könyvtárellátó Nonprofit kft. veszi át, az állam nevében szervezve a továbbiakban az iskolai tankönyvellátást. Ez azonban az idei tanévet nem érinti - jegyezte meg, hozzátéve: a tankönyvkészítést érintő jogszabályi változások részletei még nem ismertek, így ezek következményeivel sem tudnak számolni még.
 

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. tegnap 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. tegnap 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. 2026. november 5. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.